57.rész

Kendra

   Az idő gyorsan elrepült felettünk és mire észbe kaptunk, már csak egy hónap volt hátra a szerződésünkből. Gyomrom folyamatosan görcsben volt a gondolattól, hogy mi lesz utána. Féltem, hogy a mostanára tökéletesnek mondható kapcsolatunk egyszer csak véget ér a papíron szereplő időponttal. Pedig most kezdett csak minden igazán csodálatossá válni.

Cris pályafutása legjobb időszakát produkálta a meccseken. Nem volt olyan találkozó, ahol ne rúgott volna legalább egy gólt. Sorban döntötte meg a rekordokat. Egyre többet mosolygott, felszabadult volt, látszott rajta, hogy imádja amit csinál. Juniort és engem elhalmozott a szeretetével és én mégis egyre rémültebben vártam az egyezségünk végét. Féltem, sőt rettegtem attól, hogy elveszítem őket és ettől minden nap rosszullét kerülgetett. Annyira bepánikoltam, hogy reggelente a gyomrom nem bírta a feszültséget és kiadós hányással kezdtem a napokat, ami megijesztett, mert egy kósza gondolat ütött szöget a fejemben.

 Egy ilyen rosszullét után jelent meg Sara és Clarisse a konyhánkban.

 - Hola csajszi! - köszöntöttek vidáman, de lefagyott a mosolyuk ahogy meggyötört arcomra néztek. - Mi a gond? Nagyon szarul festesz.

 - Kösz - legyintettem miközben egy pohár kamilla teát szorongattam a kezeim közt, hogy megnyugtassam a háborgó gyomromat.

 - Mi a baj kislány? - huppant le a mellettem lévő székre Clarisse. - Gond van a paradicsomban? - somolygott, hátha jó kedvre derít, de még ez sem segített.

 - Nincs - ráztam meg a fejemet lemondóan. - Lehet, hogy jobb lenne, ha volna - motyogtam halkan, de meghallották és mindketten kérdőn fordultak felém.

 - Na akkor ezt most leszel szíves elmagyarázni? - nézett a szemembe Sara.

 Mivel nem tudhattam, hogy Clarisse be van-e avatva a szerződésbe, így csak annyit nyögtem ki, amiből a barátnőm azonnal sejthette, hogy miről van szó.

 - Minden annyira tökéletes, hogy félek, egyszer véget ér - sóhajtottam fel miközben le nem vettem a tekintetemet az előttem lévő barna riporterről.

Rám meredő hatalmas kék szemeiből éreztem, hogy megértette mire gondolok és a halvány mosoly a szája szélén is arról tanúskodott, hogy felfogta mitől nézek ki napok óta úgy, mint a mosott szar.

- Bolond lány! Már megint rémeket látsz - simította a kezét végig a hátamon, amitől egy kicsit megnyugodtam.

 - Gondolod? - pislogtam rá feszülten.

 - Tudom - bólintott komolyan. - De ezt már a múltkor is elmagyaráztam neked.

 - Igen, de...

 - Nincs de! - csattant fel. - Miért olyan nehéz felfognod, hogy végre boldog lehetsz? - kiáltott rám és szemeit összehúzva figyelte a könnyeket amik akaratlanul folyni kezdtek az arcomon.

 - Most meg mi van? - kérdezte tanácstalanul Clarisse aki szintén ledöbbent a kedélyemben történt hirtelen változástól.

 - Azt hiszem terhes vagyok - suttogtam magam elé, amitől mindkét nő ledermedt.

Percekig ültünk néma csöndben egymás mellett. Én éppen azt próbáltam feldolgozni, hogy kimondtam a napok óta bennem kavargó gondolatomat, míg Saráék meglepetten figyelték az arcomat.

 - Biztos? - köszörülte meg a torkát a brazil nő.

 - Nem tudom - ráztam meg a fejemet.

 - Hogy-hogy nem tudod? Nem csináltál tesztet?

 - Nem mertem - sütöttem le a szemeimet. - Már megvettem, de még nem volt bátorságom hozzá, hogy megcsináljam - haraptam az ajkamba.

 - Akkor itt a tökéletes alkalom - pattant fel mellőlem a barátnőm. A karomnál fogva felrángatott majd a intett Clarissenak is, hogy kövessen minket. - Hol van?

 - A fürdőben - nyögtem ki miközben próbáltam lépést tartani a megvadult riporter csajjal.

Alig léptük át a küszöböt, Sara leültetett a kád szélére és az útmutatásomat követve előkereste a dobozt, amit gondosan eldugtam a törölközők alá.

 - Tessék, most pedig megcsinálod - nyomta a kezembe. - Ha kell, saját kezűleg pisiltetlek meg - vigyorgott rám.

 - Értettem - sóhajtottam fel. - Kimennétek addig?

 - Igen, de szólj, ha kész vagy mert itt akarok lenni veled - szorította meg a kezemet, amit egy hálás mosollyal fogadtam.

Amint becsukódott mögöttük az ajtó, idegesen forgatni kezdtem a dobozt. Erőt vettem magamon és kibontottam, hogy végre valahára tisztán lássak én is. Bár a szívem legmélyén már tudtam, hogy mi lesz az eredmény.

Mikor kész lettem a művelettel, kiszóltam a lányoknak, akik kíváncsi lelkesedéssel nyomultak be az ajtón. Ahogy teltek a percek, úgy éreztem, hogy egyre nehezebben kapok levegőt. Direkt háttal ültem a kis műanyag lapocskának és majd megőrültem az idegességtől. Némán figyeltem a lányok arcát, hátha arról letudok olvasni valamit, de sajnos mindketten felvették a póker arcot.

 - Áhá - törte meg egyszer csak Sara a fürdőre nehezedő csendet. - Azt hiszem meg van az eredmény.

 - És? - szorítottam össze a szemhéjamat.

 - Nézd meg magad - nyomta a kezembe a tesztet amitől automatikusan kinyílt a szemem és megpillantottam az előttem lévő eredményt. A szavak a torkomon akadtak és csak bámultam a tenyeremben lévő apró műanyagot. A lányok nem szóltak semmit, de éreztem, hogy kíváncsian fürkészik az arcomat.

 - Megjöttem! - hangzott fel a lakásból Cris köszönése, ami visszarántott a földre.

 - Azt hiszem, mi most megyünk - nyomott puszit az arcomra Sara és meg is ölelt. - Mondd el neki Dre - mosolygott rám kedvesen. - Mondd el és ne parázz annyit - hagyott magamra a tanácsával majd kézen fogta Clarisset és lelépett vele. - A fürdőben van - hallottam még a hangját, ahogy elárulta a portugálnak, hogy merre talál.

A gyomrom remegett és a kezeim zsibbadtak. Tudtam, hogy nem titkolhatom tovább az állapotomat és nem is akartam.

 - Hát itt vagy? - állt meg az ajtóban Cris. - Úristen kicsim, mi a baj? - guggolt le sietve mellém mikor meglátta a könnycseppeket az arcomon. - Bántott valaki? - törölte meg az arcomat a kézfejével.

 - Nem - ráztam meg tagadólag a fejemet majd egy hatalmas levegőt vettem és minden bátorságomat összeszedve kinyögtem. - Terhes vagyok - nyomtam a kezébe a pozitív tesztet.

56.rész

Kendra

 Már fájt az arcom a rengeteg nevetéstől. Úgy éreztem magam, mintha megint kislány lennék. Cris mindent elkövetett, hogy tökéletes legyen a meglepetése. A szinte láthatatlan testőröknek köszönhetően nyugodtan szórakozhattunk Juniorral. A portugál néha megállt fényképezkedni majd aláírást adott a minket figyelő rajongóinak, akik kedvesen megköszönték a gesztust és békén hagytak minket. Ezt leszámítva úgy éreztem, mintha tényleg normális családi kiránduláson lennénk.

 - Anya! Anya! - rángatta Juni a kezemet.

 - Mi a baj?

 - Majd éhen halok - simogatta meg a hasát szenvedve, amitől muszáj volt mosolyognom.

 - Akkor gyorsan szóljunk apának, hogy vigyen minket enni - fogtam meg a kis kezét és odasiettem az éppen aláírásokat osztogató férjemhez. - Cris - simítottam végig a karján miután az utolsó papírlapot is alá írta.

 - Igen? - pislogott rám kérdőn.

 - Junival éhen halunk - jelentettem ki durcásan mire elvigyorodott.

 - Akkor indulás - intett a testőröknek és a fiát a nyakába kapva határozottan elindult előre én pedig izgatottan követtem.

 - Istenem! - nevettem el magam mikor megláttam az előttem lévő épületet. - Ez most komoly? Hakuna Matata Étterem?

 - Jól van na, szeretem az Oroszlánkirályt - vonta meg a vállát Cris és egy kisfiús mosolyt villantott rám amitől majdnem elolvadtam. Letette Junit a földre, majd kézen fogott minket. - Gyertek, állítólag itt lehet a legfinomabb kebabot kapni - kísért be minket.

Elhűlve néztem a "sárkunyhónak"álcázott éttermet. A falakat mindenhol afrikai motívumok borították. Az asztalok kerekek voltak és nagyon bohókásak. Tökéletes hangulatot biztosítottak egy éhes családnak.

 - Timon vagy Pumba? - tette fel lelkesen a kérdést a focista.

 - Pumba! - vágtuk rá Junival szinte egyszerre.

 - Ne már? - húzta el a száját. - Ő olyan...

 - Büdös? Csúnya? - néztünk mindketten a férfira. - Pont ezért szeretjük, mert olyan elesett, mégis egy édes pofa Az meg még cukibbá teszi, ahogy a legyek követik őt séta közben... - vigyorogtam el magam.

 - Oké, oké megadom magam - tette fel Cris a kezeit - akkor legyen Pumba - vezetett minket egy különálló asztalhoz, ami felett kedvenc varacskos disznónk képe feszített boldog vigyorral a pofáján.

A felszolgáló egy pillanat alatt mellettünk termett és felvette a rendelésünket. Amíg készült a kajánk, a hideg frissítőnket iszogattuk és nézelődtünk. Akaratlanul is dúdolni kezdtem a meséből ismert dalt.

- Hakuna matata, milyen gyönyörű szó.

  Hakuna matata, nem ráz még is jó.

  Csak annyit jelent, szép az élet itt lent,

  Tiszta élvezet a bölcselet.

  Hakuna matata.... - zümmögtem halkan, de aztán észre vettem, hogy a két Cristiano is velem dúdolt és mikor elhallgattunk, egyszerre tört ki belőlünk a nevetés.

Boldog voltam és elégedett ahogy végig néztem a két vigyorgó pasin akik a mindenséget jelentették nekem. Miután befejeztük az evést, hazafele indultunk, de útközben még beugrottunk a Fantasia Gelatiba, ami telis-teli volt finomabbnál finomabb olasz fagylaltokkal.

Fáradtan, de elégedetten nyitottam ki a szobánk ajtaját, hogy Cris is be tudjon jönni a kezében alvó fiúcskával együtt. Óvatosan letette a lakosztály egyik szobájának ágyába. Segítettem levenni a cipőit majd a nadrágját. Juni olyan fáradt volt, hogy észre sem vette. Miután behúztuk az ajtót magunk mögött, egymásra mosolyogtunk a portugállal.

 - Kérsz valamit inni? - simított végig a vállamon.

 - Egy jeges tea jól esne, köszönöm.

 Figyeltem ahogy elővett két üveget a minibárból, amiből az egyiket nekem adta míg a másikból nagyokat kortyolt. Kezemben a jeges frissítővel kinyitottam az erkély ajtót és kiléptem a friss levegőre. Csodálattal töltött el a szerelem városának kivilágított panorámája. Neki dőltem a korlátnak és élveztem, hogy esti pompájában láthatom az Eiffel-tornyot.

 - Gyönyörű - csúszott ki a számon.

 - Igen, de nem annyira, mint te - simult hozzám Cris miközben félre húzta a hajamat a nyakamból és édes csókot nyomott a felszabadult részre. Elégedett nyögés szakadt fel a mellkasomból a tettét követően és önkéntelenül is neki dőltem kidolgozott mellkasának. - Nálad semmi sem szebb - suttogta szerelmesen.

 - Akkor el kell, hogy menj a szemészetre - kuncogtam fel és megfordultam a karjaiban. Mivel a cipőmet már akkor lerúgtam, mikor beértünk a szobába, most mezítláb néztem fel rá. Tekintete megigézett és fogva tartott. Nem tudtam tőle elszakadni. Annyi érzés kavargott benne, hogy elbizonytalanodtam. - Cris? - kérdeztem aggódva.

 - Csssh - simította egyik kezét az arcomra, míg a másikkal a derekamat ölelte át. - Olyan szép vagy - suttogta a számra, amitől elöntött a forróság. - El sem hiszed, hogy milyen boldog vagyok, hogy velem vagy és az enyém vagy.

Mielőtt válaszolhattam volna, ajkait az enyémekre nyomta, majd olyan csókban részesített, amitől teljesen elvesztettem a józan eszemet. Karjaimat a nyaka köré kulcsoltam és hevesen viszonoztam a nyelve játékát.

 - Megőrjítesz - szakadt el tőlem de csak addig míg a térdem alá nem nyúlt és felvett az ölébe. Sietős léptekkel vitt vissza a szobánkba, ahol letett az ágyra, de a szája egy pillanatra sem hagyta abba a kényeztetésemet. A szoba levegője egyre forróbbá vált. A ruháink szinte teleportáltak rólunk és mire észbe kaphattunk volna, már meztelenül simultunk egymáshoz. Kapkodva, mégis milliónyi érzelemmel telve tett magáévá a focista, akinek a nevét több százszor sóhajtottam el az éjszaka folyamán.

Nem tudom mikor dőltem ki, de már világos volt odakint, mikor meghallottam az apró talpak lopakodását. Ajkaim önkéntelen mosolyra húztam.

 - Anya - suttogta Juni mellettem, miközben a kezében szorongatta a tegnap vett Pumbáját.

 - Hm? - néztem rá kérdőn.

 - Bemászhatok? - pislogott hatalmas barna szemeivel rám, amitől tudta, hogy úgyis elolvadok.

 - Szeretnél? - húztam az agyát, de a mosolyomból már tudta, hogy nyert ügye van, így felemeltem a takarót, de ő átmászott rajtam és befeküdt középre. - Te kis... - nyomtam puszit a feje búbjára és magamhoz öleltem. Percekig hallgattam a szuszogását, ami egyre lassabb lett, figyeltem a szemeit eltakaró hosszú szempillákat, majd ahogy felnéztem Juniról, tekintetem találkozott Cris éber pillantásával. Arcom azonnal lángba borult a tegnapi éjszaka emlékeitől.

 - Jó reggelt! - görbült aztán egy apró mosolyra a szám sarka.

 - Jobb nem is lehetne - mormogta a portugál és közelebb fészkelődött hozzánk. - Bárcsak megállna most az idő - sóhajtott fel szomorúan.

 - Meddig lettél elengedve?- kíváncsiskodtam.

 - Délután repülnünk kell haza, mert a holnapi edzést már nem lóghatom el. Sajnálom - húzta el a száját.

 - Ugyan már - pislogtam rá értetlenül - ez így is egy tökéletes kirándulás volt.

 - Jól érezted magad?

 - Nagyon - húzódtam közelebb és megpróbáltam elmanőverezni az alvó kisfiú felett. - Soha nem felejtem el - nyomtam egy puszit a szájára. Cris átemelt Juni felett és magára húzott mialatt elmélyítette a csókunkat. Keze a fenekemre csúszott míg az enyémmel a hajába túrtam.

Minden annyira tökéletes volt, hogy a mellkasom szorítani kezdett és a félelem, hogy ez megváltozhat befészkelte magát a gondolataim közé.

55.rész

Cris

   Az elmúlt napokban madarat lehetett volna velem fogatni a boldogságtól. Kendra végre bevallotta, hogy ugyanúgy érez, mint én. Az az este életem egyik legszebb estéje volt. Először megijedtem, mikor közölte, hogy beszélnünk kell, de aztán egyre nyugodtabban hallgattam végig a nehezen megfogalmazott vallomását. Annyira édes volt ahogy zavarba jött, és aztán az a csók... Abban minden benne volt és az utána következő éjszaka is arról a szerelemről szólt, amit egymás iránt éreztünk. Soha nem szeretkeztem még úgy nővel, hogy ennyire biztos legyek benne, az érzéseim viszonzásra találtak. Felemelő és varázslatos volt egyszerre. Nem hittem volna, hogy ez az érzés ilyen felszabadító. Már másnap reggel úgy éreztem magam, mint akinek mázsás súlyokat vettek volna le a vállairól, arról nem beszélve, hogy még anyának is feltűnt a köztünk lévő varázslat, de nem szólt semmit csak mindentudón mosolygott maga elé.

 - Mi a pálya Gép? - vigyorgott rám edzés után Iker. - Ki vagy virulva.

 - Semmi különös El Capi, semmi különös - húztam széles mosolyra a számat, ami mostanában egyre többször előfordult. - Az ég kék, a fű zöld és minden csodálatos.

 - Hűha - nevette el magát. - Még sose láttalak ennyire...

 - Ennyire minek? - fordultam felé kíváncsian, mert szerettem volna tudni, hogy más is észre vette-e rajtam a változást.

 - Boldognak? Felszabadultnak? Szerelmesnek? - sorolta a barátom.

 - Igen, az vagyok - bólintottam - és ezt neked és Sarának köszönhetem - tettem Iker vállára a kezem. - Soha nem fogom tudni meghálálni nektek, hogy ennyit segítettetek.

 - Ugyan már - csóválta meg somolyogva a fejét. - Mi csak megadtuk a kezdő lökést, a többi a ti dolgotok volt. Nem tehetettek róla, hogy elvesztetek a saját magatok által kreált lelki útvesztőben.

 - Húh, ezt de szépen mondtad - vigyorogtam rá. - Te találtad ki, vagy olvastad valahol?

 - Kapd be! - röhögött fel ő is majd játékosan a hátamra akart csapni, de gyorsabb voltam és elfutottam előle. Nevetve nézett utánam. - Örülök, hogy minden rendbe jött.

 - Hát még én - sétáltam vissza mellé. - Sose hittem volna, hogy ennyire jó dolog a boldogság. Néha megcsípem magam, hogy nem álmodom-e, mert azért még félek, hogy egyszer csak felébredek - sóhajtottam egy nagyot. - Aú! - ordítottam el magam, mikor fájdalom mart az oldalamba. Mérgesen fordultam a barátom felé, aki gonosz mosollyal az arcán pislogott rám ártatlan szemeket meresztve. - Ez most mire volt jó? - háborogtam.

 - Csak tudatosítottam benned, hogy nem álmodsz - vonta meg a vállait jókedvűen.

 - Kösz! - húztam el a számat.

 - Bármikor szívesen - mondta miközben a tenyerével nyakon vágott.

 - És ezt most miért kaptam?

 - Mert az előbb elszaladtál. A fene sem fog utánad rohangálni - röhögött fel, amitől belőlem is kirobbant a jókedv.

Így sétáltunk be az öltözőbe, de mielőtt kinyithattam volna az ajtót a kapus a karomra tette a kezét.

 - Ugye tudod, hogy ezt most már nem puskázhatod el? Kendra nem érdemli meg, hogy átvágd, neki csakis a legjobb jár.

 - Tudom - bólintottam komolyan. - És mindent meg is fogok tenni, hogy megkapja. Megmondtam neked Iker - néztem a barátom szemébe, hogy lássa, igazat mondok - szeretem őt és azt akarom, hogy ő legyen a legboldogabb nő a földön. Ha kell, lehozom neki a csillagokat is.

 - Rendben - mosolyodott el a spanyol és láttam rajta, hogy felfogta és ezzel lezártnak tekintette a beszélgetésünket.

Ahogy Ikernek ígértem, mindent elkövettem annak érdekében, hogy Kendrát boldoggá tegyem, így minden napra kitaláltam valami kis apróságot, amivel bizonyíthattam neki, hogy mennyit jelent a vallomása nekem. Hol moziba vittem, vagy vacsorázni, hol csak együtt töltöttünk egy kellemes estét Juniorral és a társasjátékaival. Mindegy volt, csak együtt legyünk.

Egyik szabad hétvégémen a tévé előtt ültünk és összebújva néztük a reggeli híreket, mikor Kendra felszusszant.

 - Mi az? - pislogtam rá kérdőn.

 - Csak azon gondolkodtam, hogy ha Goofy és Plutó mindketten kutyák, akkor Plútó miért nem tud beszélni, míg Goofy igen? Egy kutya miért gazdája egy másiknak?

Hitetlenkedve néztem rá, de mikor láttam, hogy ő ezt a kérdést komolyan gondolja, elnevettem magam.

 - Nem tudom, de például azt sem tudtam rólad, hogy szereted a meséket.

 - Viccelsz? - ült fel az ölemből és nekem azonnal hiányozni kezdett a teste melege. - A Szépség és Szörnyeteg az egyik kedvencem, de imádom a Macskarisztokratákat is és a Micimackót, az újak közül pedig a Hős6ost - sorolta lelkesen, akár egy gyerek.

Ahogy ragyogó szemeibe és kipirult arcára néztem, egy ötlet körvonalazódott meg bennem.

 - Várj meg itt - ültem fel hirtelen. - Mindjárt jövök - szaladtam az emelet felé.

 - Most hova mész? Cris? - ért utol a hangja, de nem válaszoltam. Besiettem a szobánkba és felhívtam az ügynökömet, akinek előadtam mit szeretnék. Azt ígérte mindent elintéz, csak legyek egy kis türelemmel. Hatalmas vigyorral a képemen mentem vissza a kanapén üldögélő lányhoz.

 - Ez mi a csuda volt? - kérdezte kissé sértődötten.

 - Nyugi, nemsoká megtudod - huppantam le mellé és átöleltem a vállát, hogy magamhoz tudjam húzni. Imádtam az illatát, így mélyet szippantottam belőle. Mintha engem igazolna, a telefonom csengeni kezdett és a kijelzőre nézve elvigyorodtam.

 - Sikerült Jorge? - vettem fel köszönés nélkül. Örömömben a levegőbe bokszoltam mikor a válasz pozitív lett. Mikor bontottam a vonalat, tekintetem az engem fürkésző lányra emeltem.

 - Most mi van? - kíváncsiskodott.

 - Most? - húztam az agyát és hangosan felröhögtem, mikor megláttam, hogy a szemét forgatja - most az van, hogy szépen felmegyünk a szobába - fogtam meg a kezét és elkezdtem az emelet felé terelni - és összecsomagolunk pár ruhát...

 - Hová megyünk? - vágott közbe türelmetlenül.

 - Cssh - tettem az ujjamat a szája elé, hogy elhallgattassam - majd megtudod, ha odaértünk. Neked csak annyi a feladatod, hogy összepakolj két napra való ruhát nekünk és Juninak.

 - Ő is jön? - csillantak meg a szemei boldogan, amitől még jobban beleszerettem.

 - Együtt megyünk - bólintottam majd a kezeim közé vettem az arcát és fölé hajoltam. - Mint egy rendes család - tüntettem el végre a távolságot az ajkaink közül és egy forró, szerelmes csókban részesítettem.

Miután sikerült féken tartani magamat és az érzéseimet, sikerült bepakolnunk és egy izgatott Juniorral együtt beültünk az autómba.

 - Még mindig nem mondod meg, hogy hová megyünk? - fordult felém Kendra.

 - Nem, nem - csóváltam meg nevetve a fejemet, mert a lány bevetett mindent, hogy kicsikarja belőlem az úti célunkat. Jókedvűen figyeltem ahogy karjait a melle előtt összefonva, durcásan visszadől az ülésébe.

 - Gonosz vagy - csücsörítette össze bosszúsan az ajkait.

 - Te pedig gyönyörű - mosolyogtam rá. Élvezettel figyeltem ahogy elpirult. Imádtam, hogy még mindig zavarba tudtam hozni.

 - Apa - hajolt be a két ülés közé a fiam - nekem sem mondod meg, hová megyünk?

 - De nem ám - kócoltam össze a haját, amit annyira utált. Most is morogva dőlt hátra és a kezeivel megpróbálta rendbe hozni a frizuráját. - Várnotok kell egy kicsit, de aztán megtudjátok - kacsintottam a mellettem ülő lányra.

Elkerekedett szemekkel pislogott körbe, mikor meglátta a repülőteret, ahol a magángépem már repülésre készen állt.

 - Mégis...

 - Cssh - néztem rá. - Bízol bennem?

 - Persze, de...

 - Nincs de - nyitottam ki az ajtót és kisegítettem őket is.

Néhány pillanat múlva már a kényelmes székeinkben ültünk a fedélzeten. Kendra úgy döntött, hogy nem kérdez többet, így Juninak bekapcsoltam egy mesét, míg én a feleségemhez bújva vártam, hogy felszálljunk.

 - Istenem! - kapta a szája elé a kezét a lány mikor úgy két óra múlva kinézett az ablakon és meglátta az alattunk elterülő várost. - Te elhoztál Párizsba? - ugrott a nyakamba,  majd egy olyan forró csókban részesített, amitől  feljegyeztem magamban, hogy sűrűbben szervezzek neki ilyen meglepetéseket.

Az izgatottság ami eluralkodott rajta, Junit és engem is magával ragadott. Ahogy leszálltunk, már várt ránk egy autó, ami elvitt minket a szállodánkhoz, hogy  felfrissítsük magunkat. Fél óra múlva már Kendra és a fiam is tűkön ülve várta a következő meglepetésemet, amitől a szájuk is tátva maradt mikor az autóval leparkoltunk előtte. A sofőrnek szóltam, hogy majd hívom ha szükségünk lesz rá, aztán útjára engedtem.

 - Na hogy tetszik? - öleltem át a még mindig csak hatalmasakat pislogó családomat.

 Kendra volt az aki hamarabb tért magához, és felém fordulva észre vettem a szemeiben gyűlő könnycseppeket.

 - Köszönöm - suttogta rekedten. - Ez volt az egyik legnagyobb álmom - csóválta még mindig hitetlenkedve a fejét.

 - Örülök, hogy én lehettem az aki ezt teljesítette - húztam szorosan magamhoz. - És én akarok az lenni, aki a többit is teljesíti - csókoltam meg, de sajnos nem tartott sokáig, mert a fiam is magához tért az ámulatból és a boldogságtól megtáltosodva a kezünket rángatva húzott minket a kapu felé.

 - Apa, ez király! Elhoztál minket Disneylandbe!

54.rész

Kendra

  - Tetszeni fogok ebben Ikernek? - emelt maga elé egy gyönyörű kék egybe ruhát Sara.

 - Szerintem anélkül jobban - vigyorogtam rá gonoszul.

 - Ne már - forgatta meg a szemeit. - Fogadjunk, hogy Sergioval töltötted a délelőttödet?

 - Honnan tudod? - pislogtam rá kíváncsian.

 - Az ember önkéntelenül átveszi a perverz stílusát, ha túl sokat van vele - vonta meg a vállát a barna hajú nő.

 - Ez igaz. Sese mellett nem lehet szégyenlősnek vagy mimózának lenni - nevettem fel, majd én is kiválasztottam egy nekem tetsző inget. - Azt hiszem ezt felpróbálom - mormogtam az orrom alatt, de Sara így is értette.

 - Oké, de utána beülünk valahova enni - jelentette ki.

Beleegyezőn bólogatva sétáltam a próbafülkéhez, hogy megnézzem magamon a kiválasztott darabot. Elgondolkodva bújtam ki a pólómból és szinte oda sem figyelve gomboltam be a türkiz színű, testre simuló blúzt.

Nem is rossz - döntöttem oldalra a fejemet, hogy jobban megnézhessem magamat. - Vajon Crisnek tetszeni fog? - ugrott be, de a számat elhúzva azonnal elhessegettem ezt az őrült gondolatot. - Miért kell nekem folyton a portugálra gondolnom? Miért ő az első és az utolsó akinek az arca felvillan előttem minden nap? Miért? Miért? Miért? - néztem kétségbeesetten a tükörképemre.

- Mert belezúgtam, mint vakló a gödörbe - suttogtam halkan a próbafülke magányában.

 - Kész vagy? - szakított ki gondolataim közül barátnőm vidám hangja, majd belépett mellém a tágas, tükrökkel körbe vett helységbe. - Azta - vigyorodott el. - Nagyon dögös.

 - Ez csak egy felső - forgattam meg a szemeimet.

 - Ja, egy olyan felső ami úgy feszül rajtad, mintha a második bőröd lenne. Crisnek tuti tetszeni fog.

 - Hagyjál már - nevettem fel erőltetetten. - Nem érdekel, hogy mit gondol róla. Magamnak veszem.

 - Aha - nézett rám mindent tudó szemekkel a kapus barátnője. - Én meg most jöttem le a falvédőről. Kendra, nem kell letagadnod, még a vak is látja, hogy szereted.

 - Mi? - fordultam felé hirtelen. - Ez nem..én nem... - dadogtam.

 - Dehogynem - fogta meg a vállaimat - és hidd el, hogy ez jó. Szeretitek egymást, na és? Férj és feleség vagytok. Mi itt a baj? Nem értem, hogy miért fogjátok vissza magatokat? - csóválta meg a fejét miközben várakozva nézett rám.

 - Én... - ültem le az egyik székre, ami arra volt hivatott, hogy kényelmesebbé tegye az átöltözést - összezavarodtam - vallottam be.

 - Mitől?

 - Ettől az egésztől - temettem az arcomat a kezeim közé. - Nem tudom, mit csináljak - sóhajtottam fel.

 - Elmondod?

Felnéztem Sarára, aki kedvesen pislogott le rám.

 - El, de szerintem előbb menjünk ki, mert holnap címlap sztori leszünk, hogy Iker Casillas és Cristiano Ronaldo feleségei magukra zárták a próbafülkét. Vajon mit csinálhattak odabent? - húztam el a számat. - Nem hiszem, hogy örülnének neki a fiúk.

 - Te tényleg túl sokat voltál ma Sesével - nevetett fel Sara hangosan, majd kilépett a helységből.

 - Cssh - tettem az ujjamat a szám elé vigyorogva. - Ne emlegesd, mert még azt is kitalálják, hogy ő is itt volt és hármasban csináltuk - intettem le hülyéskedve a barátnőmet, akivel egymásra néztünk amitől kitört belőlünk a röhögés és az előbbi nyomott hangulat eltűnt.

 Jókedvűen, felszabadultan siettünk a kedvenc éttermünk felé, ahol kisebb gondolkodás után mind a ketten rendeltünk magunknak valami finomságot. A gyors kiszolgálás után elfogyasztattuk az ételt, majd rendeltünk egy-egy capuccinot. Szórakozottan kevergettem az italomat mikor éreztem, hogy Sara tekintete szinte lyukat égetett belém.

 - Na mesélj! - szólt rám, mikor felfogta, hogy magamtól nem vagyok hajlandó semmit sem mondani.

 - Mit?

 - Kendra! Ne csináld! Arról volt szó, hogy elmeséled, hogy miért is vagy attól összezavarodva, hogy szerelmes vagy a férjedbe - tette a kezét az enyémre, amivel vadul kevergettem az előttem lévő italt.

 - Én...nem tudom - pislogtam idegesen. Zavaros gondolataim egymást kergették a fejemben. Hogy tudnám megfogalmazni Sarának, amit még saját magamnak sem sikerült? Oké, hogy beleszerettem Crisbe, mégis valami visszatart attól, hogy ezt be is valljam. Végül úgy döntöttem, hogy muszáj valakivel megbeszélnem ezt, mert ha nem, beleőrülök, így belekezdtem. - Félek.

 - Mitől? - villantak rám barátnőm kedvességtől csillogó szemei.

 - Hogy felébredek és ez az egész eltűnik - bámultam ki az ablakon. - Nem akarok megint pofára esni. Nem szeretném ha megint azt érezném, mint Raúllal.

 - Dre, Cris nem Raúl. Ő sose bántana - nézett rám Sara komolyan.

 - Tudom, és mégis félek - sóhajtottam fel. - Annyi nő van a világon. Miért pont nálam állapodna meg? Miért én kellenék neki? Amúgy is, csak egy hülye szerződés köt össze minket.

 - Én nem így hallottam - dőlt hátra a spanyol nő mosolyogva. - A kismadarak azt csiripelték, hogy a mi kis portugálunk szerelmet vallott neked, de te meg sem hallottad. Igaz ez?

 - Mert nem gondolta komolyan - csóváltam meg a fejem szomorúan. - Akkor hoztuk haza Junit a kórházból és csak hálás volt amiért vigyáztam rá.

 - Na persze - vigyorgott Sara. - Azért sírta el a bánatát Ikernek és azért van mostanában annyira letörve.

 - Mit csinált? - dobbant meg a szívem.

 - Bizony drágaságom, a te édes férjecskéd az én szerelmemnek újságolta el, hogy kikosaraztad.

 - De én nem...

 - Bevallottad neki, hogy te is ugyanúgy érzel?

 - Nem, de...

 - Válaszoltál neki mikor azt mondta szeret? - fojtotta belém a szót.

 - Nem, de én azt hittem, hogy csak azért mondja, hogy megköszönje, hogy Juniorral voltam.

 - Pedig nem azért tette - fűzte össze a karját a mellkasán a velem szemben ülő nő.  - Bármilyen hihetetlen számodra, Cris szeret téged, és nem csak mint a fia bébiszitterét, hanem, mint a feleségét, a nőt aki támogatja őt.

Elkerekedett szemekkel néztem Sarára. Próbáltam kiolvasni a tekintetéből, hogy ugrat vagy komolyan gondolja, de amit sikerült kivennem belőle, az megrémített. Nyoma sem volt benne hazugságnak. Tényleg ennyire vak lennék?

 - Ezt elszúrtam, igaz? - roggyantak meg a vállaim. - Ezek után még annyi esélyem sincs, mint...

 - Bolond vagy! - vágott mérgesen a szavamba Sara. - Hát nem fogtad fel amit mondtam? Szeret! És nem, nem szúrtad el, csak megnehezítetted a dolgokat kettőtök közt. Hidd el - tette az asztalon fekvő kezemre a sajátját - ha most haza mész és szépen bevallod, hogy te is ugyanúgy érzel iránta, akkor ti lesztek a földkerekség legboldogabb párja. Persze csak utánunk - kacsintott rám mosolyogva a barátnőm.

Miután Sara kitett a házunk előtt, elköszöntünk egymástól, de indulás előtt a lelkemre kötötte, hogy ne húzzam tovább a portugál agyát, hanem beszéljek vele. A még mindig bennem kavargó gondolataimtól kábán, csak egy bólintásra futotta. Kezeimben a szatyrokkal, beütöttem a kapukódot és szép lassan elindultam a ház felé. A nappaliban leraktam a csomagokat a földre, majd kisétáltam a teraszra, ahonnan behallatszódott Cris és Junior nevetése. Ajkaim mosolyra húzódtak, mikor megláttam őket a fűben, ahogy együtt edzettek. Vállamat az ajtófélfának döntöttem és tekintetemmel végig simogattam a látványukat. A portugál egy egyszerű fehér rövidnadrágban és fekete trikóban volt, míg Juni komplett Real szerelésben csinálta a felüléseket. Mikor sikerült neki megcsinálni az utolsó mozdulatot is, Cris magára húzta és megölelte. Jókedvűen nevettek és látszott rajtuk a feltétlen szeretet amit egymás iránt éreztek. Az én szívem pedig hevesebben kezdett dobogni, mikor találkozott a tekintetem azzal a gyönyörű csokibarna szempárral, ami mindig is elvarázsolt. Arcán hatalmas vigyor terült szét, amire Juni felkapta a fejét, majd felpattant a focistáról.

 - Anya - futott felém - képzeld, megcsináltam egy csomó felülést és fekvőtámaszt. Apa azt mondta, hogy ha ilyen ügyes vagyok, felnőtt koromba lehetek én a következő 7-es a Realban. Szerinted is ügyes vagyok? - pislogott rám kipirult arccal és csillogó szemekkel.

 - Te vagy a legügyesebb kisfiú, akit csak ismerek - guggoltam le hozzá és átöleltem, amit ő lelkesen viszonzott.

 - Szia - állt meg előttem a portugál. - Sarával voltál? - kérdezte kedvesen.

 - Szia. Igen, vettünk ezt azt - pirultam el a férfi közelségétől, mert eszembe jutottak a barátnőm szavai és ettől hiperventillálni kezdtem.

 - Megnézhetem majd? - simított végig az arcomon lágyan amitől megborzongtam.

 - Miért is ne - vontam meg a vállamat, mintha nekem mindegy lenne, de a szemeimet nem tudtam levenni a markáns arcáról, a telt ajkairól, aminek a sarkában egy ellenállhatatlan, huncut mosoly ült. Miért kell ilyen dögösnek lennie?

Még mielőtt valami oltári nagy baromságot csinálnék, megfordultam és besiettem a házba, magam mögött hagyva a fiúkat.

Kicsit később a konyhába mentem, hogy összeüssek valami könnyű vacsorát. A portugál eltűnt, hogy a benti medencében róhassa a köröket, míg Junit lekötötte egy új mesefilm. Dolores a barátnőivel a városban maradt, így egyedül voltam a konyhában. Bekapcsoltam a cd-lejátszót és megkerestem a kedvenc számaimat. Csípőm automatikusan mozogni kezdett a fülbemászó dallamokra. Dudorászva készítettem el a vacsorát és csak akkor forrt a torkomra a hang, mikor megláttam Crist, aki az ajtóban állt, egy farmernadrágban, meztelen felsőtesttel, a zuhanyzástól vizes hajjal és engem figyelt.

 - Ne hagyd abba - kuncogott fel. - Tetszett a látvány.

 - Fejezd be! - forgattam meg a szemeimet. - Inkább tedd hasznossá magad és segíts teríteni.

 - Igenis asszonyom! - nyomott bohóckodva egy apró csókot az ajkaimra majd felkapva az előkészített tányérokat és evőeszközöket elindult az asztal felé.

Néhány pillanatig megkövülve bámultam utána, de aztán leráztam magamról a merevséget és a vacsorát tartalmazó tállal követtem.

Junior végig csacsogta az egész étkezést, míg mi lopva figyeltük egymást. Mikor befejeztük az evést, Cris elvitte a fiát zuhanyozni, majd lefektette. Én összepakoltam a konyhát és elmosogattam a szennyes edényt. A hálónk felé tartva egy pillanatra megálltam és bekukucskáltam a laposakat pislogó fiúcska szobájába. A portugál az ágy szélén ült és egy könyv volt a kezében, amiből mesét olvasott a kicsinek. Elmosolyodtam, mikor láttam, hogy Juni szemei lecsukódtak és ajkai enyhén elnyíltak. Cris egy óvatos puszit nyomott a homlokára, majd betakargatta.

 - Elfáradt az edzéstől - suttogta vigyorogva mikor mellém ért.

 - Nem vagy vele egy kicsit kemény? - néztem kérdőn rá.

 - Nem - komorult el a focista arca. - Hidd el nem csináltatok vele semmi olyat, amit én ennyi idősen ne tettem volna meg.

 - Jó, csak nem szeretném, ha...

 - Nyugi - mosolygott rám - tudom, hogy félted, de nem kell. Stramm kis kölyök - nézett vissza az ajtóból.

 - Tiszta apja - suttogtam halkan, de meghallotta. Perzselő tekintetet vetett rám, amitől a hasamban lakó lepkék azonnal táncba kezdtek. Menekülőre fogtam a dolgot és zuhanyzásról motyogva otthagytam őt.

Mire végeztem az esti teendőimmel, Cris már a szobában volt és bámult kifelé az ablakon. Ahogy meghallotta a lépteimet, felém fordult. Szemei felcsillantak az egyszerű mezből és francia bugyiból álló pizsamám láttán. Ahogy figyeltem az arcán átsuhanó érzelmeket, Sara szavai jutottak eszembe. "Szeret téged."

Mi van, ha tényleg érez valamit irántam és én gyávaságból nem viszonzom, pedig valami jó is kisülhetne ebből. De ha...? Nem, fejezd be! - csitítottam le a kételkedő énemet. Mi bajom származhat abból, ha kockáztatok? Legfeljebb újból összetörik a szívem, de elmondhatom, hogy megpróbáltam. Mély levegőt vettem, majd minden bátorságomat összeszedve megszólaltam.

 - Beszélnünk kell! - Kérdő tekintetét látva sejtettem, hogy nem tudja hova tenni ezt a kijelentésemet, így folytattam. - Rólunk, arról, amit a múltkor...mondtál - fogyott el a hangom a bátorságommal együtt, de már nem volt vissza út. Szemei tükrében láttam, hogy tudja mire gondolok és kíváncsian várja, hogy mit hozok ki ebből. - Szóval...az van, hogy .. én is...Mármint, hogy ugyanúgy...ha még te is. Jaj, Istenem! - temettem az arcomat a kezeim közé. Annyira cikinek éreztem az egészet. Kezeim remegtek és a levegő is egyre kisebb dózisokban jutott a tüdőmbe. A helyzetet a portugál mentette meg, aki a kezeimet lefejtve rólam, felemelte az államat.

 - Remélem, hogy nem értelek félre és épp azt szeretnéd közölni velem, hogy te is ugyanazt érzed amit én - biccentette félre a fejét. A szája sarkában egy halvány mosoly jelent meg, de a szemei félelemmel telve várták a válaszomat. Úgy gondoltam, hogy mivel szavakkal nem tudtam elmondani neki, hogy mit szeretnék, így inkább a hajába túrtam és a tarkójánál fogva magamhoz húztam és ajkaimat az övéire nyomtam. A kezdeti sokk után a portugál belemarkolt a csípőmbe és nyelvével birtokba vette a számat. Megértette az üzenetemet.

53.rész

Cris

   Éreztem, hogy elcsesztem. Napok teltek el mióta bevallottam az érzéseimet Kendrának, és ő azóta szemmel láthatóan került. Akárhányszor próbáltam vele beszélni róla, lesütötte a szemeit és valami kifogást  motyogva elsietett. Értetlenül álltam előtte. Miért zárkózik el előlem? Talán van valakije? Talált egy férfit, aki mindig mellette tud lenni és nem vonja bele a hülyeségeibe? Nem, nem hiszem, hogy lenne más. Elmondaná. Vagy mégsem?- őrlődtem a kusza gondolataim közt.

 - Cris! - kiáltott rám Iker mire még időben felnéztem, hogy belefejelhessek a felém repülő labdába. - Mi van veled? - nézett rám áthatóan miután a játékszer a kezében kötött ki.

 - Semmi.

 - Na ez az amit nem hiszek el - csóválta meg a fejét. - Napok óta figyellek és valami nem stimmel nálad. Kendrával van gond?

 - Nem...vagyis igen. Áhh, nem tudom - sóhajtottam fel kétségbeesetten. - Nem megy ez nekem.

 - Micsoda?

 - Ez az egész színjátszás - vágtam rá idegesen.

 - Színjátszás? Én azt hittem szereted őt? - emelte meg a szemöldökét.

 - Igen, szeretem, de ez az egész nem ér semmit, ha ő nem így érez. Nem akarok megint abba a hibába esni, hogy valaki olyanra pazarlom az időmet, aki nem érdemli meg.

 - Szerinted Kendra nem érdemli meg? - állított meg a kapus és úgy nézett rám, mint egy őrültre.

 - Miért szerinted mit kéne csinálnom? Megmondtam neki, hogy szeretem, erre ő úgy kerül, mintha pestises lennék. Mi értelme akkor az egésznek? - meredtem magam elé.

 - Te bevallottad neki az érzéseidet? - ámult el Iker.

 - Igen, de sajnos nem volt tőle úgy elragadtatva, mint te - húztam el a számat.

 - Cris, ez hatalmas lépés tőled - tette a vállamra a kezét.

 - Én is azt hittem, aztán látod? - tártam szét a karjaimat.

 Csüggedten ültem le a padok egyikére és kezeimet az arcomra csúsztattam. Az edzésnek vége volt, mindenki elsietett az öltözőbe, hogy minél gyorsabban indulhasson haza a családjához. Én meg csak ültem ott, mint egy rakás szerencsétlenség és néztem a pályát. A lelkemben hatalmas vihar dúlt. Nehéz volt elfogadnom, hogy az "aveiros" sármom nem működik a feleségemen. Annyi nő dőlt már be neki, de pont az az egy, aki nekem kéne, immunis rá.

 - Hé - lökte meg a vállamat Iker, aki szintén helyet foglalt mellettem. - Mégis miből gondolod, hogy ő nem szeret téged? - fürkészte az arcomat.

Hatalmas sóhaj után elmeséltem neki az egész történetet, hogy ő is képben legyen.

 - Szerintem csak szarul tálaltad, rossz időpontban és megijedt - mondta halkan.

 - Ugyan mitől? - horkantam fel bosszúsan, mire elvigyorodott.

 - A saját érzéseitől. Hidd el Cris, neki is többet jelentesz egy hülye szerződésnél.

 - Mondott neked valamit? - csillant fel előttem a remény.

 - Nem, de elég csak rátok nézni - csóválta meg most már nevetve a fejét. - Két lüke, akik szerelmesek egymásba, de nem merik bevallani a másiknak az érzéseiket.

 - Gondolod, hogy ő is...? - néztem rá kíváncsian, mire bólintott, engem pedig valami megfoghatatlanul meleg bizsergés öntött el. Lehetséges lenne, amit a kapus mond? Kendra tényleg érez valamit irántam? - De mégis hogyan vegyem rá, hogy bevallja? - pislogtam kérdőn a mellettem ülőre.

 - Tudod, most ki kéne, hogy röhögjelek - vigyorgott egyre szélesebben. - A naaagy CR7, a nők bálványa úgy viselkedik, mint egy kisfiú, aki még soha nem járt senkivel. Amúgy meg összekeversz Sesével, Ő a nagy csajozógép. Miért nem tőle kérsz tanácsot?

 - Maradj már - intettem le. - Neki csak arra kellenek a nők, hogy felmelegítsék az ágyát, de te meg Sara...Ti vagytok a megtestesült álompár, és én is ezt a harmonikus kapcsolatot szeretném elérni Kendrával - vallottam be.

Percekig csak ültünk és néztünk magunk elé. Gondolom Iker még mindig az előző mondataimon agyalt, mert szája sarkában egy halvány mosoly ült, olyan ami csak és kizárólag a szerelmesek arcán látható. Irigyeltem őket, mert én is ezt akartam érezni. Tudni, hogy a nő akit szeretek viszonozza az érzéseimet, és pont ezért nem szégyelltem egy olyan emberhez fordulni tanácsért, akinek ez megadatott.

 - Szóval? Szerinted mit csináljak, hogy a feleségem színt valljon nekem?

 - Először is hódítsd meg, udvarolj - nézett rám. - Emlékszel még hogy kell? - somolygott.

 - Persze - morogtam. - De mi van, a nem jön be neki?

 - Cris! - dörrent rám a barátom. - Ezek csak kifogások. Félsz, hogy beégsz?

 - Igen! Képzeld félek - húztam el a számat. - Sokkal könnyebb volt Irinával - sóhajtottam fel.

 - Te nagyon hülye vagy - csóválta meg a fejét Iker. - Persze, hogy könnyebb volt, mert őt csak a hírneved, a kapcsolataid és a pénzed érdekelte, az érzéseidre magasról tett.

 - De legalább tudtam, hogy egy nyaklánccal vagy egy karkötővel elérem amit akarok - morogtam tovább, mint a bolhás kutya.

 - Jaa, ha te ilyen nőre vágysz, akkor tessék csak! Tele van velük a világ! Nem kell mást csinálnod, csak meglengetni a bankkártyádat és máris tucatjával borulnak a lábad elé vagy másznak az ágyadba - kelt ki magából a kapus miközben felállt mellőlem. - Életedben először akadsz össze egy olyan nővel, aki téged lát, ismétlem TÉGED és nem a pénzedet, de te képes lennél elcseszni, feladni. Tudod az olyan kapcsolatokért amilyen Saráé és az enyém, keményen meg kell dolgozni. Nem fog az öledbe hullani, bármennyire is szeretnéd! Arról nem beszélve, hogy Junior is szereti Kendrát és nem fogja egykönnyen elfelejteni neked, ha elszúrod. Ő nem csak a feleséged, hanem a fiad anyja is lett. Gondolkodj el ezen egy kicsit. Mikor elvetted feleségül azt mondtad, hogy mindent megteszel, hogy boldog legyen és nem akarod elengedni. Akkor most mi változott?

 - Nem tudom - hajtottam le a fejemet, mert nem bírtam a barátom szemébe nézni. Minden egyes szava fájt, mert igaz volt. Olyan dolgokat vágott hozzám, amit az anyámon kívül nem sokan mertek volna.

 - Cris, az életben nem sok minden van, amiért érdemes ennyire küzdeni, de a szerelem az az - paskolta meg a vállamat, majd elsétált, magamra hagyva a kavargó gondolataimmal.

52.rész

Kendra

  Miután meggyőztem Crist, hogy nyugodtan magunkra hagyhat minket, elutazott a csapattal, de minden nap felhívott, hogy Juni állapotáról érdeklődjön. A napok csiga lassúsággal teltek. Junior egyre jobban volt, aminek nagyon örültem. Lekötötték a gépekről és a csöveket is eltüntették a közeléből. Dr. Castarelli minden nap saját szemével ellenőrizte a hogylétét. Ahogy erősödött, egyre nehezebben lehetett ágyban tartani.

 - De miért? - nézett rám hatalmas barna szemeivel, amiktől mindig elolvadtam, akárcsak az apja esetében.

 - Mert a doktorbácsi azt mondta, hogy még nem lehet - simítottam meg az arcát.

 - De én annyira unatkozom - nyafogott, amit meg is értettem, mert mióta én ismerem, azóta nem feküdt ennyit egyfolytában.

 - Tudom kicsim, de hidd el csak jót akarunk neked.

 - Haza akarok menni - csillantak meg az első könnycseppek a szemeiben. - Apát akarom - folytak végig az arcán.

 - Apa holnap már itt lesz - öleltem magamhoz, hogy megnyugtassam. - Azt ígérte, hogy siet hozzád és tudod, hogy amit ő megígér, azt be is tartja - csókoltam meg a feje búbját.

Fáradtan sóhajtottam fel, mert hiába volt nekem is egy ágy a szobában, én a kicsié mellett virrasztottam végig az éjszakákat. Néha az ő ágyára borulva pihentem pár órát. Be kellett vallanom magamnak, hogy rettenetesen hiányzott a portugál. Junival megnéztük a válogatott meccsét, amit Cris mesterhármasával nyert meg a csapat. Baromi büszkék voltunk rá.

 - Most akarom - durcáskodott a kicsi és a könnyei még mindig csorogtak.

 - Értsd meg édesem, hogy apa még a repülőn ül és csak holnap ér haza - masszíroztam meg az orrom tövét, hátha elmúlik tőle a fejfájásom.

 - De én akkor is most akarom! - csücsörítette össze a száját és a kezeit durcásan összefonta a takaró fölött.

 - Juni... - sóhajtottam fel fáradtan, de nem tudtam befejezni.

 - Úgy hallom jobban vagy - szólalt meg az ajtóból a portugál megnyugtató hangja.

 - Apa! - ugrott ki a kisfiú az ágyból és a focista nyakába vetette magát.

 - Hiányoztam prücsök? - nyomott puszit a kicsi szájára Cris.

 - Nagyon - szorította meg a nyakát a kezecskéivel. - És én neked?

 - Te is nagyon - ölelte magához nevetve és szemeiből sütött a megkönnyebbülés.

Mosolyogva figyeltem a kettősüket. Melegség öntötte el a szívemet, ahogy figyeltem őket. Összebújva ölelték egymást, mintha a másik közelségéből merítenének erőt. Az újságok és a média szerint a portugál egy öntelt, beképzelt focista és aki nem ismeri, az könnyen el is hiszi a viselkedése miatt, de én tudom, hogy ez csak egy álarc. Egy maszk ami mögé elbújhat, hogy megvédje a szeretteit és a magánéletét.

 - Szia - nézett rám azokkal az elbűvölő, sötét barna szemeivel.

 - Szia.

 - Fáradtnak tűnsz - simított végig az arcomon, kezében még mindig a fiával. 

 - Annak is érzem magam - eresztettem meg felé egy halvány mosolyt.

 - Apa - vette az apja arcát a két pici keze közé Juni - mikor mehetek haza?

 - Hááát - vigyorgott rá Cris. - Idefele találkoztam Dr. Castarellivel és azt mondta, bejön, megnézi a legutolsó labor eredményeidet és ha jók, akár még ma is - borzolta össze a kicsi haját, aki nevetve tapsikolt örömében. 

Nagyon lassú fél óra volt, mire a doki végre megjelent az ajtóban és mosolyogva közölte a diagnózist.

 - Meggyógyultál nagylegény! Most már haza mehetsz, de vigyázz magadra - fogott vele férfiasan kezet. Amíg én felöltöztettem az örökmozgó fiúcskát, Cris elintézte a papírokat az orvossal. Összepakoltam  és még egyszer körülnéztem. Kemény másfél hét állt a hátunk mögött, amit ebben a szobában vészeltünk át. Megnyugodott szívvel és abban a tudatban indultam el a két Aveiro után, hogy most már minden rendben lesz. Ezt is túléltük. A parkolóban egy taxi várt minket, amin kicsit meglepődtem.

 - Korábbi géppel jöttem és még nem volt időm haza menni - mondta a focista, mintha a gondolataimban olvasott volna.

 - Értem - bólintottam, majd beültem hátra, ahova Juni után Cris is betette magát. Megadta a sofőrnek a címet, majd magához húzta a kicsit, aki alig bírt magával. Mozgásigénye a sok fekvés miatt a duplájára nőtt, így alig tudtuk visszatartani, hogy ne másszon előre a vezetőhöz, de a kérdéseit így sem tudta magában tartani. Végre haza értünk. Sofőrünk kedvesen mosolyogva búcsúzott el a cserfes gyermektől. Cris hatalmas borravalót adott neki, amiért elviselte Junior inkvizícióját.

Nevetve követtük a kicsit, aki azonnal felszaladt a szobájába és üdvözölte a rég nem látott játékait. Én kipakoltam a táskámból és levittem a mosókonyhába a szennyest.

 - Miért nem pihensz? - jött utánam a portugál. 

 - Nem vagyok fáradt - motyogtam halkan.

 - Kendra - állított meg a kezemnél fogva. - Beszéltem a nővérekkel és a dokival. Azt mondták egy percet sem aludtál az ágyadban, mert el sem mozdultál Junior mellől...

 - Nem igaz, aludtam csak... - sütöttem le a szemeimet zavartan. Hogyan mondhatnám el neki, hogy csak akkor éreztem jól magam, ha foghattam a kicsi kezét és érezhettem, hogy minden rendben van vele.

 - Köszönöm - hallottam meg a férjemet, mire felnéztem rá. - Soha nem fogom tudni meghálálni neked, amit értünk tettél - hajolt egyre közelebb hozzám. - Szeretlek - súgta a számba mielőtt megcsókolt volna. A szívem hevesebben kezdett dobogni a szótól, de a józan eszem azonnal leállította. Ne legyél már ennyire naiv! Csak azért mondta mert hálás, hogy végig ott voltál a fia mellett, amíg ő nem tudott. Nem igaz, mert ha nem érezne így, akkor most nem csókolna ilyen hevesen - ellenkeztem azonnal magamban. Ugyan már! Túl rég volt nővel és most itt a lehetősége rá - figyelmeztetett az eszem, én pedig nem tudtam melyikükre hallgassak.

 Levegőért kapkodva váltam el a portugáltól majd teljesen összezavarodva az érzéseimtől, magára hagytam, felszaladtam a szobánkba és elfeküdtem az ágyon. Lehunytam a szemeimet és próbáltam lenyugtatni a bennem kavargó érzéseket, ami annyira jól sikerült, hogy néhány percen belül már mély álomba merülve szuszogtam. Még arra sem ébredtem fel, hogy valaki bejött a szobába és betakart.

51.rész

Cris

   Ijedten kaptam Kendra után, aki úgy csuklott össze mellettem, mint egy játékbaba. Felnyaláboltam és kérdőn néztem az orvosra, aki egy üres kórteremhez vezetett.

 - Ide fektesse - mondta, miközben megfogta a lány csuklóját és figyelte a pulzusát. - Leesett a vérnyomása.  - sóhajtott fel.

 - Doktor úr, mi van a fiammal? - szegeztem neki a kérdést, aminek a válasza félbe maradt a folyosón.

 - Sajnálom, hogy magukra ijesztettem és azonnal a kórházat javasoltam, de igazam lett. Juniornak nagyon csúnya tüdőgyulladása van...

 - De mitől?  - túrtam a hajamba.

 - A gyermekkori esetekben leggyakrabban egy pneumococcus nevű baktérium okozza. Hirtelen magas lázzal kezdődik, így nincs különösebb előjele, hiszen a többi tünet egy sima megfázáshoz hasonlít. Ez ellen sajnos nem tudunk védekezni - tárta szét a karját. - Juninál az volt a gond, hogy a szervezet le volt gyengülve, így sokkal keményebben tudta megtámadni őt. Volt mostanában beteg?

 - Igen - bólintottam. - Körülbelül két hete megfázott, de azt hittük, hogy pihenéssel és a rengeteg teával meggyógyult.

 - Nos, szerintem nagyon hasznos terápia volt, de az immunrendszere akkor is legyöngült és nem volt még ideje felvérteznie magát egy újabb kórokozó ellen, így a szervezete kicsit megijesztett minket, amikor összeomlott a vizsgálóban.

 - De már jól van ugye? - néztem rá rémülten miközben a felét sem fogtam fel annak amit mondott.

 - Most már igen - eresztett meg egy halvány mosolyt. - Viszont szüksége van egy antibiotikum kúrára, folyadékpótlásra és egy pár napra, míg kellően megerősödik a szervezete ahhoz, hogy haza mehessen.

 - Mennyi az a pár nap? - kérdeztem rosszat sejtve.

 - Egy, legfeljebb két hét. Attól függően, hogy mennyire gyorsan reagál a kicsi immunja a gyógyszerekre és a vitaminokra.

 - Bassza meg! - szűrtem ki halkan a fogaim közt.

 - Valami baj van?

 - Előselejtezőnk van a jövő héten és már holnap el kéne utaznom az edzőtáborba - nyögtem ki. Idegesen túrtam a hajamba. Most mit csináljak? A csapatnak szüksége lenne rám, de Junior az első az életemben. Soha nem hagynám magára, főleg nem ilyen betegen.

 - Menj nyugodtan, én itt maradok vele - hallottam meg Kendra gyönge hangját. Csodálkozva kaptam rá a tekintetemet.

 - Jobban vagy? - simítottam végig a még mindig sápadt arcán.

 - Igen, csak még nem reggeliztem és az idegeskedés sem tett jót, de Juni hogy van? - pislogott félve az orvosra, aki megint a pulzusát nézte.

 - Minden rendben van vele. Most alszik, kimerült, le van gyengülve, de már megkapta az első adag gyógyszerét. Higgyék el, pár nap és olyan ördögfióka lesz, mint eddig. A kisgyerekek sokkal hamarabb átvészelik ezt az időszakot, mint a felnőttek.

 - Bent maradhatok vele? - nézett rá a lány reménykedve.

 - Szerintem semmi akadálya - bólintott a doki. - Van külön szoba, ahol a szülő a gyermekével lehet a kezelés alatt. Gondolom az megfelel? - nézett rám.

 - Tökéletes - jelentettem ki.

 - Akkor én most megyek és intézkedek - biccentett felénk, majd magunkra hagyott.

 - Te mit csinálsz? - kérdeztem mérgesen Kendrától, mikor láttam, hogy fel akar kelni az ágyból.

 - Nem látszik? Rock koncertet adok - húzta el a száját, miközben szédelegve belekapaszkodott az ágy szélébe.

 - Ülj csak le nyugodtan a fenekedre. Nem hiányzik, hogy megint elájulj - fogtam meg a karját és ülő helyzetbe segítettem.

 - Nem lenne gond, ha ettem volna - morgott és mint egy végszóra Iker jelent meg az ajtóban, egy tálcával a kezében.

 - Hoztam egy kis muníciót - vigyorodott el. - Nem tudom, hogy meddig kell várni, de úgy gondoltam egy pár szendvics és egy kis kávé sose árthat.

 - Egy isten vagy - adott neki cuppanós puszit a lány, amitől enyhe féltékenység kezdte mardosni a belsőmet. Nagyon hiányzott nekem, hogy én is megérinthessem, magamhoz ölelhessem, hogy megcsókoljam a feleségemet, de a múltkori pánikolása óta nem mertem közeledni hozzá. Még mindig magam előtt látom a szemeit, mikor elmesélte mit érzett a pozitív teszt láttán. Fájt, hogy ennyire megrémült a gondolattól, hogy esetleg terhes lehet tőlem. Azt hittem sikerült egy kicsit közelebb kerülnünk egymáshoz, de aztán rájöttem, hogy ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Szerettem, de ő ezt nem viszonozta.

 - Te is kérsz? - nyújtott felém a barátom egy szendvicset.

 - Nem kösz.

 - Mikor ettél utoljára? - fúrta gyönyörű íriszeit az enyémekbe Kendra.

 - Reggel - vallottam be.

 - Akkor most leülsz ide és eszel - parancsolt rám. Elmosolyodtam a hangsúly hallatán, de szót fogadtam.

Csendben elfogyasztottuk az Iker által hozott tálca teljes tartalmát. Mire végeztünk, Dr. Castarelli üzent, hogy áthelyezték a fiamat. Óvatosan nyitottunk be hozzá és még mi is meglepődtünk a látottakon. A helység sokkal inkább hasonlított egy szállodai szobára, mint egy kórteremre.

 - Azt hiszem lelépek - köszönt el tőlünk a kapus. - Ne aggódjatok, most már minden rendben lesz - mosolygott ránk biztatóan.

 - Kösz mindent - intettem neki, de nem álltam fel az ágy mellől, amiben Juni feküdt. Olyan mélyen aludt, tele mindenféle csövekkel és gépekkel, hogy egy pillanatra sem akartam magára hagyni. Rossz volt így látni az örök mozgó fiamat.

 - Gondolom ez sok minden csak az elővigyázatosság miatt szükséges - szólalt meg Kendra, de hallottam ahogy megremeg a hangja a látványtól. Leült velem szemben, egyik kezével megszorította Junior kezét, a másikkal a kicsi homlokába hulló tincseket simította ki. Annyira természetesnek hatott ez a mozdulat, hogy a szívem összeszorult. Ha valaki így tudja szeretni más gyerekét, miért fél attól, hogy sajátja legyen?

50.rész

Kendra

   Hetek teltek el a nőgyógyásznál eltöltött nap óta. Mivel nem akartam Crisnek hazudni, így bevallottam neki, hogy hol voltam a kapussal és a barátnőjével. Egy pillanatra mintha csalódottságot láttam volna átsuhanni az arcán mikor közöltem vele, hogy mit mondott az orvos, de az is lehet, hogy csak hallucináltam. Most így visszagondolva rá, akkor változott meg valami köztünk. Cris távolságtartóbb lett. Hiába aludtunk együtt, már nem közeledett felém. Olyanok voltunk, mint a szerződés előtt, csak barátok, annyi különbséggel, hogy közben beleszerettem a portugálba. Szenvedtem, de megértettem, hogy én nem vagyok hozzá való. Tudtam, hogy még néhány hónap és újra visszakapja a világ a facér Ronaldot. 

Gondolataimba merülve léptem be a gyerek szobába, ami a mentsváram lett az utóbbi időben. Junior volt az egyetlen aki mellett jól éreztem magam és nem foglalkoztam a mindent összekuszáló érzéseimmel. Most is mosolyt csalt az arcomra, mikor megpillantottam a sötét barna fürtjeit, amik alig látszódtak ki a takaró alól. 

 - Jó reggelt álomszuszék! - ültem le az ágya szélére és automatikusan végig simítottam az arcán, de azonnal vissza is kaptam a kezemet, mert a kisfiú bőre olyan forró volt, hogy szinte égetett. - Jézusom, kicsim te lázas vagy! Fáj is valahol?

 - Ühüm - bólogatott bágyadtan.

 - Hol?

 - Itt - mutatott a mellkasára.

Ijedten nyúltam a telefonomért és már tárcsáztam is Dr. Castarellit, Junior orvosát. Néhány mondatban elhadartam neki, hogy mi a problémám, ő pedig biztosított róla, hogy ahogy a forgalom engedi, máris itt van nálunk. Amíg rá vártam, hideg vizes borogatással próbáltam levinni a kicsi magas lázát. Szegénykémnek csak nyöszörögni volt ereje. Elkeseredve figyeltem, ahogy a mellkasa egyre szaporábban emelkedik és süllyed a láztól. Csak addig hagytam magára, míg beengedtem az orvost és felkalauzoltam a gyerekszobába. Riadt tekintettel figyeltem ahogy a doki meghallgatta a tüdejét, belekukkantott a torkába, majd száját egy keserű mosolyra húzta.

 - Seňora Aveiro, sajnálom, de Juniort kórházba kell vinni - közölte miközben már hívta is a mentőket.

 - De miért? Mi baja van? - kérdeztem aggódva, könnyes szemekkel.

 - Nagy valószínűség szerint tüdőgyulladása van...

 - Tüdőgyulladás? - emelkedett meg a hangom. - Hogyan? Mitől?

 - Seňora elfogom magyarázni, de most először be kell engednie a mentősöket - terelt az ajtó felé.

Mint egy robot, tettem amit mondott. Kitágult szemekkel néztem ahogy Junit felteszik egy hordágyra majd elindulnak vele.

 - Vele mehetek? - ocsudtam fel hirtelen.

 - Természetesen - tette a vállamra a kezét megnyugtatásul Dr. Castarelli. - Az autóban felhívhatja Cristianot - mosolygott rám halványan. - Mire beérnek, én is ott leszek - ült be az autójába majd magamra hagyott a mentősökkel. 

Szótlanul indultunk el a célunk felé. Egyik kezemmel a fiúcska kezét fogtam, míg a remegő másikkal megpróbáltam felhívni a portugált. A harmadik csengés után hallottam meg egy hangot a vonal másik végén, de nem a férjemét.

 - Szia Kendra baba! - kiáltott bele a fülembe Sergio. - Csak nem hiányzik a férjecskéd?

 - Serg, kérlek add Crist - sóhajtottam bele a telefonba, figyelmen kívül hagyva a spanyol védő hülyéskedését.

 - Baj van? - komorodott el a hangja.

 - Igen - hagyták el az első könnycseppek a szememet, hogy végig szánkázzanak az arcomon. - Kérlek add őt.

 - Oké, mindjárt - hallottam a hangját és azt is, hogy elhagyja az öltözőt majd vízcsobogás ütötte meg a fülemet. Tehát pont edzés után vannak. - Cris, Kendra az - mondta Sergio, majd már hallottam is a portugálom jól ismert hangját a fülemben.

 - Mi a baj Kicsim? 

 - Cris, Juni... - zokogtam fel és percekig nem jutottam szóhoz. 

 - Kendra! Mi van a fiammal? - hallottam a focista rémült hangját, de nem tudtam válaszolni, mert a sírástól levegőt is alig kaptam. A mentőorvos felé nyújtottam a telefont, hagy beszéljen ő vele.

 - Seňor Ronaldo, Dr. Morientes vagyok. A fia úton van La Paz felé. Dr. Castarelli tüdőgyulladást állapított meg nála. Néhány perc múlva megérkezünk a kórházba, a nővérek majd eligazítják, ha ide ér. A többit inkább személyesen. Igen...Természetesen - bólogatott komoly arccal a férfi, majd visszaadta a telefont a kezembe. - Magával akar beszélni.

 - Itt vagyok - nyeltem le a könnyeimet.

 - Kicsim, nyugodj meg, nemsokára ott vagyok - magyarázott idegesen. Ő próbált engem nyugtatni, miközben sütött a hangjából, hogy milyen zaklatott. 

 - Jó - nyögtem ki ami épp eszembe jutott. - Cris! - emeltem fel a hangom mikor hallottam, hogy le akarja rakni.

 - Igen?

 - Vigyázz magadra! - kértem halkan.

 - Rendben - sóhajtott fel. - Sietek - tette le a telefont. Magam elé bámulva néztem az apró kezet, ami szinte elveszett az enyémben. 

 - Seňora, jól van? - simított végig a vállamon a doki aggódva. Összerezzentem az érintésétől.

 - Minden rendben - nyögtem ki. - Mikor érünk oda?

 A férfi kinézett az ablakon.

 - Most - mondta és már éreztem is, hogy az autó lassult majd megállt. Az ajtó kivágódott és néhány kórházi dolgozó segített kiemelni a hordágyat. Pillanatok alatt eltűntek az épületben, én pedig alig bírtam lépést tartani velük. Senki nem szólt hozzám, mindenki tette a dolgát. Legalább ezért nem kellett idegeskednem. Juni jó kezekbe került. A vizsgálóban leültettek az ágy mellé, mert nem voltam hajlandó elengedni a kicsi kezét. Fogtam, hogy érezze ott vagyok vele. Könnyes szemekkel pislogtam a sápadt arcára, melyet a magas láztól vékony verejték borított. Hirtelen valami élesen csipogni kezdett és valaki elszakított Juniortól.

 - Seňora Aveiro, most ki kell mennie - karolt belém egy nővérke és az ajtóhoz kísért, miközben a fiam ágyát egyre több fehér köpenyes állta körül.

 - Mi...mi történt? - pislogtam riadtan a nőre miközben próbáltam valamit kivenni a történtekből.

 - Nem tudjuk - ültetett le a folyosón. - A kisfiú összeomlott, de mindent megteszünk, hogy stabilizáljuk az állapotát.

 - Összeomlott? - ismételtem meg hitetlenkedve. - Az mit jelent? - szorult össze a szívem.

 - Még mi sem tudjuk, hogy mi történt - magyarázta. - Most vissza kell mennem, hogy segítsek a többieknek. Ígérem, ahogy tudok valamit, azonnal szólok - hagyott magamra.

A rémülettől kitágult szemekkel néztem az ajtóra, ami mögött az én kicsikém feküdt és az életéért harcolt.

 - Kendra! - hangzott fel egy feldúlt kiáltás a folyosón.

 - Cris! - ugrottam fel és a portugálhoz szaladtam. Szinte becsapódtam a mellkasába.

 - Hol van Juni?- ölelt magához.

 - Bent - mutattam az ajtóra és a könnyeim újból folyni kezdtek. 

 - Mi történt? - emelte fel az államat, hogy a szemeimbe nézhessen.

 - Ott ültem vele és egyszercsak összeomlott - zokogtam fel.

 - Összeomlott? - szólalt meg a portugál háta mögött Iker. - Mégis mi az isten van vele?

 - Nem tudom - fakadtam sírva még jobban. - Nem mondtak semmit, csak kitessékeltek mellőle és azt mondták, hogy majd szólnak, ha tudnak valamit.

Felnéztem a férjem szemeibe amik meggyötörten meredtek a semmibe. Ahogy felfogtam, hogy neki most nagyobb szüksége van rám, mint nekem rá, erőt vettem magamon, és letöröltem a könnyeimet. 

 - Gyere, üljünk le - vezettem az előbbi helyemre.

Tenyerembe vettem a kezét és apró simogatásokkal próbáltam nyugtatni.

 - Én körbe nézek, hátha megtudok valamit - hagyott magunkra Iker.

Feszült hallgatásba burkolózva vártunk. Szemünket egy pillanatra sem vettük le a nyílászáróról. Nem tudom mennyi ideig szorongattuk egymás kezét, de azonnal felpattantunk mikor végre kinyílt az ajtó és felbukkant benne a rettenetesen fáradt Dr, Castarelli. Szemei alatt sötét karikák virítottak és mikor ránk nézett az arcán látott érzelmektől sikítani szerettem volna. Olyan erősen markoltam meg Cris kezét, hogy felszisszent.

 - Doktor úr, mi van a fiammal? - szegezte neki a kérdést a mellettem álló.

 - Sajnálom Cristiano... - hallottam a szavakat, de más már nem jutott el a tudatomig, mert a sötétség maga alá temetett.

49.rész

Cris

   Miután beszéltem Ikerrel, még mindig nem értettem, hogy miért tűnt el Kendra, de megnyugodtam, hogy semmi baja sincs.

 - Na? Nem rabolták el az ufók? - nevetett rajtam anya, aki végig asszisztálta a kiakadásomat, mikor a feleségem nem vette fel a telefonját.

 - Nem, Ikerrel és Sarával vásárol - húztam el a számat.

 - Apa, mi az az ufó? - nézett rám az ekkor felbukkanó Juni kíváncsian.

 - Na már csak ez hiányzott- sóhajtottam fel frusztráltan.

 - Az ufók kicsi zöld űrlények és csak a mesékben léteznek - vette át a szót anya.

 - De akkor hogy tudnák elrabolni Kendrát, és miért? - pislogott ránk értetlenkedve a kicsi.

 - Nem tesznek olyat - ráztam meg a fejemet immár vigyorogva. Juni ragaszkodása a lányhoz megmosolyogtatott.

 - De a mama azt mondta - görbült sírásra a szája.

 - Azt csak úgy mondtam - simogatta meg a fiam fejét anyám, miközben mérges pillantásokkal bombázott, bár nem értettem miért. Nem én mondtam ekkora hülyeséget.

 - De miért? - makacskodott tovább Juni.

 - Mert...mert ez egy mondás.

 - Mi az a mondás?

Anya lemondó sóhajjal ült le az asztalhoz majd az ölébe vette az unokáját és hosszas magyarázatba kezdett. Mosolyogva hagytam magukra őket és elindultam felfelé a szobámba, ahonnan a telefonom hangos csörgését hallottam meg. Ahogy felkaptam és tekintetem a kijelzőre tévedt, a szemeim elkerekedtek. Kíváncsiságomnak eleget téve nyomtam rá a fogadás gombra.

 - Halló!?

 - Szia Baby - hallottam meg az exem túlzottan kedveskedő hangját.

 - Mit akarsz Irina? - ültem le az ágy szélére és érdeklődve vártam a magyarázatát.

 - Hé, miért vagy ilyen mufurc velem?

 - Ezt komolyan kérdezed? - ráztam meg hitetlenkedve a fejemet, amit ő nem láthatott.

 - Jaj, Cris cicám, még mindig amiatt az idióta cikk miatt vagy így kiakadva? Elismerem, igazad volt, tényleg nem kellett volna akkora ostobaságot nyilatkoznom, de annyira megbántottál - szipogott a készülékbe.

 - Térj a tárgyra - közöltem vele szenvtelen hangon.

 - Találkozzunk - váltott hirtelen hangszínt és az előbbi megtörtsége már sehol sem volt.

 - Hogy találtad ki, hogy ez minden vágyam? - röhögtem fel cinikusan.

 - Kérlek. Felnőtt emberek vagyunk. Lépjünk túl a sérelmeinken és kezdjünk mindent tiszta lappal.

 - Te miről beszélsz Irina? Ha nem tűnt volna fel, akkor én már túl léptem rajtad és lezártam életemnek azt az időszakát. Nem olvasol újságot? Meg-nő-sül-tem! - tagoltam el neki a szót.

 - Ja igen - hangzott fel gúnyos hangja. - Elvetted a kis házicselédet. Kendra vagy hogy is hívják? Nem értelek, miből gondolod, hogy bárki elhiszi, hogy jelent is neked valamit?

 - Mert aki egy csöppet is ismer az tudja, hogy mit érzek iránta - emeletem fel a hangomat.

 - Miért mit?

 - Szeretem - válaszoltam hevesen és még én is meglepődtem, hogy milyen egyszerűen ki tudtam mondani. Baromi jó érzés volt, amitől vigyorogni kezdtem.

 - Ugyan már - horkant fel Irina. - Te meg a szerelem?! A focin és a fiadon kívül semmi és senki nem fér el a te tökéletes kis világodba.

 - Vagy csak te nem fértél bele? Erre még nem gondoltál? - kérdeztem bosszúsan.

 - Nem, mert én mindent megadtam neked, ami egy férfinek kell - vágta rá magabiztosan.

 - Persze, közben meg lefeküdtél a barátommal - juttattam eszébe a Castello incidenst.

 - Nem tudom, miről beszélsz.

 - Kár tagadni. Találkoztam Marcossal, aki mindent elmondott - tudatosítottam benne, hogy tényleg tudok a piszkos kis ügyükről.

 - Figyelj Cris... - kezdett volna szánalmas magyarázkodásba.

 - Nem, te figyelj! - csattantam fel, mert már nagyon elegem volt belőle. - Te és én befejeztük. Ne hívogass, mert nem tudsz olyat mondani, ami érdekelne. Fogd fel, hogy vége. 

 - De...

 - Nincs de, Irina. Keress magadnak másik palimadarat. Szia - nyomtam ki a telefont. Végig dőltem az ágyon és lehunytam a szemeimet. Jól esett a pillanatnyi csend, mert a volt barátnőm affektáló hangja még mindig a fülemben csengett. 

 - Anya! - csendült fel a fiam boldog kiáltása hirtelen. Villám gyorsasággal ültem fel majd siettem le a nappaliba, ahol megláttam a szőke lányt. A szívemben lévő melegség azonnal szétterjedt az egész testemre. Az ajtófélfának dőlve, csendben figyeltem ahogy Juniort beültette az ölébe és közösen kezdték átnézni a szatyrokat.

 - Ez is az enyém? - kérdezte a fiam miközben már a sokadik ajándékot tartotta a kezében.

 - Nem szívem, azt apának vettem - puszilta meg Kendra a kicsi arcát.

 - Mit vettél neki? - kíváncsiskodott Juni tágra nyílt szemekkel.

 - Majd meglátod.

 - De én most szeretném látni - hízelgett neki, bevetve a kiskutya nézését, amivel nálam is mindig elérte amit akart.

 - Nem, nem - rázta nevetve a fejét a lány. - Majd ő kibontja - vette el a dobozt Junior kezéből, aki már lelkesen kapargatta a csomagoló papír szélét.

 Halk nevetés hagyta el a számat, amivel lebuktattam magam és mind a két személy rám kapta a tekintetét.

 - Apa! - pattant fel a fiam Kendra öléből és azonnal hozzám szaladt. Kezeit felemelte, így jelezte, hogy vegyem fel. Amint megtettem, arcát az enyémhez dörgölte és közben a fülembe suttogott, mint egy összeesküvő. - Anya vett neked valamit.

 - Igen? - emeltem meg a szemöldökömet mosolyogva. - És mit?

 - Nem tudom, mert nem engedte, hogy kibontsam - biggyesztette le az ajkát.

 - Akarod, hogy együtt nézzük meg? - kérdeztem amit ő heves bólogatással fogadott. - Szabad? - néztem a lányra, aki csak mosolyogva megvonta a vállát.

Leültem mellé és Juniorral közösen kibontottuk a dobozt. Először egy kisebb, majd egy nagyobb becsomagolt dolog akadt a kezembe. Kendra mosolyogva nézte, ahogy felülkerekedett rajtam a gyermeki énem és szinte cafatokra téptem a papírt az ajándékomról.

 - Hű - kerekedtek el a szemeim a csodálkozástól.. - Ez egy digitális képkeret - simítottam végig a téglalap oldalán.

 - Pontosan. Ha bedugod a konnektorba már láthatod is amiket Ikerrel feltöltöttünk rá.

Gyorsan csatlakoztattam a hálózathoz a gépet és szinte azonnal feltárult a szemem előtt az első kép, amit még jó pár másik követett. Volt itt fotó a csapatról, Juniról, anyámról, de a kedvencem az esküvői csókot megörökítő pillanat volt.

- Ez nagyon szuper - mosolyodtam el és letettem magam elé az asztalra. Juni elé ült és tátott szájjal figyelte a váltakozó képeket. Kezeim közé vettem a másik csomagot és azt is megszabadítottam a csomagolásától. 

 - Úgy gondoltam tetszeni fog, ha magaddal is viheted őket - vonta meg a vállait a lány miközben a kezemben megpihenő digitális kulcstartóval szemezett.

 - Még jó, hogy tetszik - kapcsoltam be a kisebbik kütyüt. - Ezen is vannak képek? - kérdeztem.

 - Nem tudom, mert azt Ikerre bíztam. A másiknak a feltöltése volt az én feladatom - pillantott ő is fürkésző pillantással a kezemben tartott kis keretre. 

 - Akkor nézzük - nyomtam be a gombot és nevetve figyeltem, hogy ugyanazok a képek jelentek meg rajta, mint a másikon, egy kivételével. Megállítottam a lapozást és szinte felfaltam a szemeimmel az előttem lévő látványt. 

Az utolsó kép Kendrát ábrázolta amint szemeivel a távolba révedve ül egy kávézó asztalánál. Haját felborzolta a szél, arcán enyhe pír ült, de ami a legjobban megfogott benne, az a szemeiből áradó szomorúság volt. Annyira "élőnek" láttam a pillanatot, hogy a szívem összefacsarodott a látványra. Nem tudtam, hogy miért volt ott a szemében ez az érzés, de szerettem volna örökre kitörölni onnan.

48.rész

Kendra

   - Hé - simított végig a karomon Iker. - Minden rendben lesz - próbált nyugtatni, miközben az autójával a magánklinikára tartottunk, ahova Sara is jár. Amint meg tudtak nyugtatni, közösen rábeszéltek, hogy elvisznek egy orvoshoz, hogy biztosak legyünk a teszt helyességében. 

Remegő gyomorral vártam, hogy a kapus leparkoljon a modern kinézetű épület előtt. 

 - Na gyerünk - vette át a főnökséget Sara és megindult a bejárat felé. Félve pislogtam körbe, de legnagyobb megkönnyebbülésemre egy paparazzit sem láttam a közelünkben kódorogni. 

 - Nyugi - ölelte át a vállamat Iker, miközben a barátnője már a nővérpultnál intézkedett. - Nem mernek ide jönni, mert az intézet igazgatója kitiltotta őket a környékről és hatalmas bírságot kéne fizetniük, ha mégis megtennék - olvasott a gondolataimban. Megnyugodva fújtam ki a levegőt a tüdőmből. Végre oda értünk Sara mellé, aki diadalittasan nézett ránk. 

 - Mindjárt fogad a doki - szorította meg bátorítólag a kezemet, amit egy hálás mosollyal fogadtam. Amíg vártunk, leültünk a váróban található kényelmes fotelekbe. Eszembe jutott az a nap, mikor Crissel ültünk itt arra várva, hogy megkaphassam az injekciómat. Az injekció - kaptam rémülten a hasamhoz. - Mi van, ha nem használt és tényleg terhes vagyok? Attól még egészséges lesz a baba? 

 - Kendra - bökött meg Sara kedvesen mikor látta, hogy nem reagálok az orvos hívására. - Te jössz - mutatott az ajtóra.

 - Óh, köszönöm - álltam fel sután és elindultam a nyitott ajtó felé. Ahogy közeledtem, a lábaim annál nehezebben mozogtak, mintha valaki útközben mázsás súlyokkal terhelte volna meg. Remegő kezekkel csuktam be magam mögött az ajtót.

 - Jó napot Seňora Aveiro - lépett hozzám az orvos.

 - Dr. Mendez - biccentettem félve a férfinek.

 - Miben segíthetek? - kérdezte kedvesen, miközben hellyel kínált.

 - Ö, nos... - hebegtem összevissza - szóval csináltam ma egy tesztet és azt mutatta, hogy terhes vagyok - nyögtem ki és figyeltem az orvos arcát, ami hirtelen gondterheltnek tűnt.

 - Volt valami előzménye annak, hogy igénybe vette a tesztet? - fonta össze az ujjait.

 - Reggel hirtelen rosszullét tört rám és mikor utána néztem, rájöttem, hogy már két hete késik a vérzésem - sütöttem le a szemeimet.

 - Értem - nézett rám komolyan a doki. - Az igazság az, hogy nagyon kis esélyét látom annak, hogy valóban terhes lehet, de mindjárt megnézzük. Kérem menjen be és feküdjön fel - mutatott a másik helységre. 

Lassú léptekkel mentem be a vizsgálóba. Felfeküdtem és úgy vártam a férfit, mintha a kivégzésem lenne. Ahogy belépett a helységbe, összerezzentem. Szótlanul ült le mellém és a pólómat felgyűrve, a hasamat bekente hideg zselével. Szemei a monitort pásztázták miközben a homlokán a ráncok egyre mélyebbek lettek ahogy a ultrahang gép fejét fel-le csúsztatta rajtam. Percekig hagyott gyötrődni a milliónyi kérdéssel az agyamban, mire végre megszólalt.

 - Nos, nem tudom, hogy ez jó vagy rossz hír magának, de sajnos kizárnám a terhesség lehetőségét. Semmi jelét nem látom neki - nézett rám sajnálkozva. 

A szívem egy ütemet kihagyott. 

 - Nem vagyok terhes? - kérdeztem hitetlenkedve.

 - Sajnálom Seňora Aveiro, nem.

 - De akkor a hányás, a vérzés elmaradása... - dadogtam értetlenül.

 - Azt mondanám, hogy egy egyszerű gyomorrontás volt - fordult felém Dr. Mendez. - A kimaradás pedig az injekció mellékhatása lehet. Van akinek a védettség alatt egyszer sem jön meg a mensese és van aki végig vérzik - vonta meg a vállát. - Alkattól függ.

 - És a teszt? - kérdeztem elvékonyodott hangon.

 - A tesztek tévedhetnek - eresztett meg egy halvány mosolyt a férfi.

 - Ó - leheltem miközben magam elé bámultam.

 - Kérdezhetek valamit? - nézett rám az orvos kíváncsian.

 - Persze - ültem fel és igazítottam meg a ruhámat, miután kidobtam a papírtörlőt, amivel a zselét távolítottam el a bőrömről.

 - Miért adatta be az injekciót, ha ennyire bánja, hogy nem terhes?

 - Ezt...miből...?

 - Csak magára kell nézni - mosolyodott el kedvesen. - Már azt sem értettem, hogy Senor Aveiro miért keresett meg engem - motyogta maga elé.

 - Cris? Volt itt?

 - Azt hittem tudja? - jött zavarba az orvos.

 - Mikor? És miért? - pislogtam értetlenül.

 - Még az első vizsgálat előtt. Szerette volna tudni, hogy mennyire veszélyes ez a módszer magára nézve és hogy mennyi lesz így az esélye annak, hogy később kisbabát vállalhassanak.

 - Babát akar? - kerekedtek el a szemeim.

 - Hát, ha jól vettem ki a szavaiból, nem zárkózik el előle, sőt - vigyorgott rám a férfi. - De sajnos, ahogy már az előző alkalommal is elmondtam, az injekció három hónapos védettséget biztosít, így nagyon csekély az esély arra, hogy így teherbe essen. Viszont szerintem beszéljék meg ezt a baba témát, mert akkor a következő adag helyett már a családtervezéssel foglalkozhatnának - nyújtotta át a papírjaimat majd elköszönt.

A rám zúduló információktól kótyagosan léptem ki a vizsgálóból. Sara és Iker azonnal felugrottak és hozzám siettek.

 - Na mi volt? Tényleg keresztszülők leszünk? - támadott le Sara izgatottan.

 - Én... - nyeltem nagyot, hogy a könnyeimet visszatartsam.

 - Sara - intette le a barátnőjét Iker majd a karomat fogva egy fotelhez vezetett és segített leülni, mert a kocsonyává vált lábaim már nem sokáig tudtak volna megtartani. - Jól vagy? - kérdezte kedvesen.

 - Igen - bólintottam. - Nem vagyok terhes - ejtettem ki halkan a szavakat, amik így is keményen koppantak a várószoba falai közt.

 - Istenem - sóhajtott fel Sara. - Ne haragudj, annyira sajnálom - ölelt magához erősen.

 - Nincs semmi baj - motyogtam, de a szemeimből kigördülő sós cseppek nem erről árulkodtak.

 - Kendra - nézett rám kérdőn a kapus - Crisnek elmondtad, hogy hova mész?

 - Nem - ráztam meg a fejemet és megtöröltem a szemeimet. - Miért?

 - Így már érthető, hogy miért hívogat öt percenként - mutatta felém a telefonját. - Szeretnél beszélni vele te? - Ijedten néztem Ikerre. - Oké, akkor most kitalálok valamit - sóhajtott fel majd magunkra hagyott minket Sarával.

 - Tényleg sajnálom - suttogta rekedten a nő.

 - Nincs mit - tettem a kezemet a karjára. - Inkább hálás vagyok nektek, hogy elráncigáltatok ide és most nem kell azon kattognom, hogy vajon tényleg terhes vagyok-e. Jobb ez így. Mármint jobb tudni az igazságot - mosolyodtam el halványan. 

 - Na megnyugtattam a kedves férjedet - lépett be közben Iker az ajtón -, hogy senki nem rabolt el, csak Sarával elmentetek vásárolni és nálunk felejtetted a telefonodat.

 - Köszönöm - néztem hálásan a kapusra. - Nem is tudom, mihez kezdenék nélkületek - öleltem meg a férfit is.

 - Viszont most így van egy kis gond - vakarta meg a tarkóját Iker, miközben egyik kezével a derekamat ölelte át.

 - Mi? - pislogtunk rá értetlenül.

 - Cris nem hülye, nem fogja elhinni, hogy vásárolni voltatok, ha nem viszel haza néhány szatyornyi ruhát - vigyorodott el cinkosan. 

 - Akkor mit javasolsz? - harapta be Sara az ajkát, mire a kapus szemei felcsillantak és engem elengedve a barátnője után kapott.

 - Szobára fiatalok  - fordultam el nevetve, mikor láttam, hogy egy igen heves csókban forrtak össze.

 - Ne irigykedj - lökte meg a nő a hátamat, amin csak megint jót nevettem. - Ha majd haza mész, téged is valami ilyesmi fog várni - kacsintott rám. - De most dolgunk van - fogta meg a kezemet és Ikerrel egyetemben kihúzott minket a kocsihoz.

 - Hova is megyünk? - kíváncsiskodtam.

 - Vásárolni! - kiáltott fel vidáman Sara, mire a kapussal összenéztünk és egy sóhaj után beültünk a már vidáman nevetgélő nő mellé. - Irány a Plaza! - adta ki az utasítást olyan arccal, hogy attól még nekünk is jó kedvünk lett. A bennem dúló érzéseket és kérdéseket egy időre elzártam magamban. Majd előveszem őket, ha itt lesz az ideje, addig pedig megpróbálom jól érezni magam, ha már a barátaim ennyire szeretnék.

47.rész

Kendra

   Miután Cris és Juni felmentek az emeletre, hogy felöltözzenek, ketteseben maradtam Doloressel. 

 - Jobban vagy? - ült le mellém miközben a szemeivel az arcomat pásztázta.

 - Ühüm - bólogattam teli szájjal. - Most, hogy már reggeliztem, sokkal.

 - Kérdezhetek valami személyeset? - tette a tenyerét a karomra.

 - Persze.

 - Te és a fiam...szóval...éltek házaséletet? - nyögte ki zavartan.

 - Ö...néha - vallottam be elpirulva. - Miért?

 - Nem gondoltál arra, hogy ez a rosszullét esetleg valaminek a jele?

 - Nem értelek - pislogtam rá értetlenül.

 - Pfhu - fújtatott kínjában. - Mikor volt utoljára vérzésed?

 Rámeresztettem a szemeimet. Ha jól értettem, Dolores arra próbált kilyukadni, hogy lehet, hogy állapotos vagyok.

 - Nem lehetek terhes - szaladt ki a számon önkéntelenül.

 - Mitől vagy benne olyan biztos? - mosolygott rám halványan.

 - Mert... - dadogtam idegesen -, mert voltam orvosnál és kaptam fogamzásgátló injekciót - gyűrögettem az asztalterítő sarkát nyugtalanul, de nem mertem rá nézni.

 - Ó - lepődött meg a válaszomtól és mikor végre felnéztem rá, az arca szomorúnak tűnt. - Akkor lehet, hogy csak én értettem félre a jeleket.

 - Szerintem csak elrontottam a gyomrom a tegnapi vacsorán - győzködtem magunkat, de a kisördög már a vállamon ült és hülyeségeket suttogott a fülembe. Feszülten álltam fel az asztaltól és a szobánkba siettem. Cris még mindig Juniorral volt, így gyorsan elkészültem és a táskámat magamhoz véve szóltam Doloresnek, hogy van egy kis dolgom, elmegyek, de sietek haza. Idegesen kapkodtam a lábaimat és alig vártam, hogy eljussak a célomig. Mikor végre megláttam a barna kaput, remegő kézzel nyomtam meg a csengőt.

 - Igen? - hallottam meg a jól ismert hangot a kaputelefonon keresztül.

 - Szia Sara! Kendra vagyok. Nem zavarlak? Beszélnem kéne valakivel - hadartam idegesen.

Szinte még végig sem mondtam, már hallottam is az ajtó zümmögését, így belöktem azt és a házhoz siettem. A nő már az udvaron várt. 

 - Mi történt? Annyira zaklatottnak tűnsz? Összevesztetek? - támadott le a kérdéseivel.

 - Nem - ráztam meg a fejemet.  - Csak muszáj valakivel beszélnem.

 - Gyere - fogta meg a kezemet és bevezetett a nappaliba majd leültetett a kanapéra és ő is helyet foglalt mellettem. - Hallgatlak - nézett rám az átható zöld szemeivel.

 - Nem is tudom, hol kezdjem - túrtam a hajamba.

 - Talán az elején - tette a hátamra a kezét biztatásul.

Egy nagy sóhaj után összeszedtem az összes bátorságomat és belekezdtem. Elmondtam neki mindent az elejétől a végéig, a házassági szerződéstől az extrákig. Valamilyen szinten megkönnyebbülve dőltem hátra.

 - Na várj csak - tette fel a kezét, miután a kezdeti sokktól végre megtudott szólalni. - Azt akarod mondani, hogy az egész esküvő, a nászút és minden más Sergio idióta ötlete miatt volt?

 - Valahogy úgy - bólintottam.

 - Ti komolyan nem vagytok épek - csóválta meg a fejét. - Mi lesz, ha valamelyiktek érezni kezd valamit a másik iránt? 

 - Majd elfojtja - suttogtam megtörten.

 - Na ne - kerekedtek el a szemei. - Ugye nem szerettél bele?

 - Csak egy kicsit - konyult le a szám széle és a könnyeim potyogni kezdtek.

 - Basszus, te lány - ölelt magához kedvesen. - Te aztán jól benne vagy a slamasztikában.

 - Tudom - szipogtam - és a legrosszabb még hátra van.

 - Mi lehet ennél rosszabb? - nézett rám kíváncsian Sara, de vagy gondolatolvasó volt, vagy ennyire kifejező volt az arcom, mert elsápadt és döbbenten meredt az arcomra. - Ne szórakozz velem - nyögte ki. - Mond, hogy nem vagy terhes.

 - Nem tudom - válaszoltam őszintén. - Megkaptam az injekciót, de ma történt valami amitől elbizonytalanodtam.

 - Mi?

Most már úgyis minden mindegy alapon elmeséltem neki a reggeli rosszullétemet és Dolores észrevételeit.

 - Egyszerűen nem tudom, hogy most mi van - temettem az arcomat elgyötörten a kezeim közé.

 - Pofon egyszerű a megoldás - ugrott fel mellőlem, majd a kezét nyújtotta, amit el is fogadtam.

 - Hova megyünk? - követtem őt fel a lépcsőn.

 - Tudod, mióta Ikerrel "próbálkozunk" - karmolt a levegőbe - azóta mindig van itthon tesztem - terelgetett be a fürdőszobájukba, ahol odalépett az egyik polchoz és levett egy kisebb dobozt. - Tessék! Csináld meg és öt perc múlva kiderül, hogy mi az igazság - mosolygott rám biztatóan, majd magamra hagyott.

Idegesen forgattam a kezeim közt a dobozt de nem vitt rá a lélek, hogy kinyissam. Ha megteszem, minden megváltozhat. Képes vagyok én erre? Felkészültem rá? - özönlötték el a kérdések a gondolataimat.

 - Kész vagy? - kopogott be Sara, mire összerezzentem.

 - Még nem - hallottam meg egy nyekergő hangot, ami legnagyobb megdöbbenésemre belőlem jött.

 - Kendra - sóhajtott fel a nő az ajtó túloldalán - hidd el, jobb tudni az igazságot, mint elfutni előle.

 - Tudom, de félek - motyogtam, de mégis meghallotta. 

 - Nyugi, mi melletted leszünk - nyitott be az ajtón és szemeivel bátorítólag rám hunyorgott. - Csináld meg és aztán az eredménytől függően megbeszéljük, hogy mi legyen. Oké?

 - Rendben - nyeltem idegesen és figyeltem, ahogy visszazárta maga után az ajtót. 

Erőt véve magamon, feltéptem a csomagolást és az utasításokat követve elvégeztem a tesztet. Amíg vártam leültem a kád szélére és gondolkodtam. Mi van, ha mégis terhes vagyok? Mit fog szólni Cris? Mi lesz velünk a szerződés lejárta után? Azt tudtam, hogy nem fogja engedni, hogy elvigyem a babát, de én sem engedtem volna neki, hogy elszakítsa tőlem. Ez a helyzet rettenetesen hasonlított egy elcseszett sakkjátszmához, ami sajnos mattra végződött.

 - Megnézted már? - rántott vissza a valóságba Sara hangja.

 - Nem merem - szorítottam össze a szemeimet.

 - Pedig muszáj lesz - nyomta a kezembe a kis műanyag lapocskát.

Lehunyt szemhéjamat résnyire emeltem és megpróbáltam érzelem mentesen leolvasni az eredményt, de mikor megláttam a két csíkot, döbbenten nyitottam őket el.

 - Az nem lehet - csúszott ki a kezemből a bizonyíték. - Ez csak valami rossz álom - sírtam fel hisztérikusan.

 - Csssh - ölelte át a vállamat Sara és a hasához húzva ringatni kezdett. - Nyugodj meg Kendra - mondta, de ettől csak még jobban zokogni kezdtem. - Figyelj rám - hallottam tompán a hangját. - Meg kell nyugodnod, mert árthatsz a babának.

Bólintottam, de a könnyeim önálló életet éltek és csak folytak tovább. Egyikünk sem hallotta a kapus érkezését, így ijedten kaptuk a fejünket az ajtóra, mikor meghallottuk a hangját.

 - Mi történt itt? - állt előttünk értetlenül, majd szemei a padlón heverő műanyagra kúsztak és éles eszével azonnal megértett mindent. - Te terhes vagy? - kérdezte enyhe csodálattal a hangjában, majd felrántott magához és az ölelésébe vont. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy minden rendben lesz, mert a barátaim mellettem állnak.