47.rész

Kendra

   Miután Cris és Juni felmentek az emeletre, hogy felöltözzenek, ketteseben maradtam Doloressel. 

 - Jobban vagy? - ült le mellém miközben a szemeivel az arcomat pásztázta.

 - Ühüm - bólogattam teli szájjal. - Most, hogy már reggeliztem, sokkal.

 - Kérdezhetek valami személyeset? - tette a tenyerét a karomra.

 - Persze.

 - Te és a fiam...szóval...éltek házaséletet? - nyögte ki zavartan.

 - Ö...néha - vallottam be elpirulva. - Miért?

 - Nem gondoltál arra, hogy ez a rosszullét esetleg valaminek a jele?

 - Nem értelek - pislogtam rá értetlenül.

 - Pfhu - fújtatott kínjában. - Mikor volt utoljára vérzésed?

 Rámeresztettem a szemeimet. Ha jól értettem, Dolores arra próbált kilyukadni, hogy lehet, hogy állapotos vagyok.

 - Nem lehetek terhes - szaladt ki a számon önkéntelenül.

 - Mitől vagy benne olyan biztos? - mosolygott rám halványan.

 - Mert... - dadogtam idegesen -, mert voltam orvosnál és kaptam fogamzásgátló injekciót - gyűrögettem az asztalterítő sarkát nyugtalanul, de nem mertem rá nézni.

 - Ó - lepődött meg a válaszomtól és mikor végre felnéztem rá, az arca szomorúnak tűnt. - Akkor lehet, hogy csak én értettem félre a jeleket.

 - Szerintem csak elrontottam a gyomrom a tegnapi vacsorán - győzködtem magunkat, de a kisördög már a vállamon ült és hülyeségeket suttogott a fülembe. Feszülten álltam fel az asztaltól és a szobánkba siettem. Cris még mindig Juniorral volt, így gyorsan elkészültem és a táskámat magamhoz véve szóltam Doloresnek, hogy van egy kis dolgom, elmegyek, de sietek haza. Idegesen kapkodtam a lábaimat és alig vártam, hogy eljussak a célomig. Mikor végre megláttam a barna kaput, remegő kézzel nyomtam meg a csengőt.

 - Igen? - hallottam meg a jól ismert hangot a kaputelefonon keresztül.

 - Szia Sara! Kendra vagyok. Nem zavarlak? Beszélnem kéne valakivel - hadartam idegesen.

Szinte még végig sem mondtam, már hallottam is az ajtó zümmögését, így belöktem azt és a házhoz siettem. A nő már az udvaron várt. 

 - Mi történt? Annyira zaklatottnak tűnsz? Összevesztetek? - támadott le a kérdéseivel.

 - Nem - ráztam meg a fejemet.  - Csak muszáj valakivel beszélnem.

 - Gyere - fogta meg a kezemet és bevezetett a nappaliba majd leültetett a kanapéra és ő is helyet foglalt mellettem. - Hallgatlak - nézett rám az átható zöld szemeivel.

 - Nem is tudom, hol kezdjem - túrtam a hajamba.

 - Talán az elején - tette a hátamra a kezét biztatásul.

Egy nagy sóhaj után összeszedtem az összes bátorságomat és belekezdtem. Elmondtam neki mindent az elejétől a végéig, a házassági szerződéstől az extrákig. Valamilyen szinten megkönnyebbülve dőltem hátra.

 - Na várj csak - tette fel a kezét, miután a kezdeti sokktól végre megtudott szólalni. - Azt akarod mondani, hogy az egész esküvő, a nászút és minden más Sergio idióta ötlete miatt volt?

 - Valahogy úgy - bólintottam.

 - Ti komolyan nem vagytok épek - csóválta meg a fejét. - Mi lesz, ha valamelyiktek érezni kezd valamit a másik iránt? 

 - Majd elfojtja - suttogtam megtörten.

 - Na ne - kerekedtek el a szemei. - Ugye nem szerettél bele?

 - Csak egy kicsit - konyult le a szám széle és a könnyeim potyogni kezdtek.

 - Basszus, te lány - ölelt magához kedvesen. - Te aztán jól benne vagy a slamasztikában.

 - Tudom - szipogtam - és a legrosszabb még hátra van.

 - Mi lehet ennél rosszabb? - nézett rám kíváncsian Sara, de vagy gondolatolvasó volt, vagy ennyire kifejező volt az arcom, mert elsápadt és döbbenten meredt az arcomra. - Ne szórakozz velem - nyögte ki. - Mond, hogy nem vagy terhes.

 - Nem tudom - válaszoltam őszintén. - Megkaptam az injekciót, de ma történt valami amitől elbizonytalanodtam.

 - Mi?

Most már úgyis minden mindegy alapon elmeséltem neki a reggeli rosszullétemet és Dolores észrevételeit.

 - Egyszerűen nem tudom, hogy most mi van - temettem az arcomat elgyötörten a kezeim közé.

 - Pofon egyszerű a megoldás - ugrott fel mellőlem, majd a kezét nyújtotta, amit el is fogadtam.

 - Hova megyünk? - követtem őt fel a lépcsőn.

 - Tudod, mióta Ikerrel "próbálkozunk" - karmolt a levegőbe - azóta mindig van itthon tesztem - terelgetett be a fürdőszobájukba, ahol odalépett az egyik polchoz és levett egy kisebb dobozt. - Tessék! Csináld meg és öt perc múlva kiderül, hogy mi az igazság - mosolygott rám biztatóan, majd magamra hagyott.

Idegesen forgattam a kezeim közt a dobozt de nem vitt rá a lélek, hogy kinyissam. Ha megteszem, minden megváltozhat. Képes vagyok én erre? Felkészültem rá? - özönlötték el a kérdések a gondolataimat.

 - Kész vagy? - kopogott be Sara, mire összerezzentem.

 - Még nem - hallottam meg egy nyekergő hangot, ami legnagyobb megdöbbenésemre belőlem jött.

 - Kendra - sóhajtott fel a nő az ajtó túloldalán - hidd el, jobb tudni az igazságot, mint elfutni előle.

 - Tudom, de félek - motyogtam, de mégis meghallotta. 

 - Nyugi, mi melletted leszünk - nyitott be az ajtón és szemeivel bátorítólag rám hunyorgott. - Csináld meg és aztán az eredménytől függően megbeszéljük, hogy mi legyen. Oké?

 - Rendben - nyeltem idegesen és figyeltem, ahogy visszazárta maga után az ajtót. 

Erőt véve magamon, feltéptem a csomagolást és az utasításokat követve elvégeztem a tesztet. Amíg vártam leültem a kád szélére és gondolkodtam. Mi van, ha mégis terhes vagyok? Mit fog szólni Cris? Mi lesz velünk a szerződés lejárta után? Azt tudtam, hogy nem fogja engedni, hogy elvigyem a babát, de én sem engedtem volna neki, hogy elszakítsa tőlem. Ez a helyzet rettenetesen hasonlított egy elcseszett sakkjátszmához, ami sajnos mattra végződött.

 - Megnézted már? - rántott vissza a valóságba Sara hangja.

 - Nem merem - szorítottam össze a szemeimet.

 - Pedig muszáj lesz - nyomta a kezembe a kis műanyag lapocskát.

Lehunyt szemhéjamat résnyire emeltem és megpróbáltam érzelem mentesen leolvasni az eredményt, de mikor megláttam a két csíkot, döbbenten nyitottam őket el.

 - Az nem lehet - csúszott ki a kezemből a bizonyíték. - Ez csak valami rossz álom - sírtam fel hisztérikusan.

 - Csssh - ölelte át a vállamat Sara és a hasához húzva ringatni kezdett. - Nyugodj meg Kendra - mondta, de ettől csak még jobban zokogni kezdtem. - Figyelj rám - hallottam tompán a hangját. - Meg kell nyugodnod, mert árthatsz a babának.

Bólintottam, de a könnyeim önálló életet éltek és csak folytak tovább. Egyikünk sem hallotta a kapus érkezését, így ijedten kaptuk a fejünket az ajtóra, mikor meghallottuk a hangját.

 - Mi történt itt? - állt előttünk értetlenül, majd szemei a padlón heverő műanyagra kúsztak és éles eszével azonnal megértett mindent. - Te terhes vagy? - kérdezte enyhe csodálattal a hangjában, majd felrántott magához és az ölelésébe vont. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy minden rendben lesz, mert a barátaim mellettem állnak.