59.rész

Kendra

   Még mindig hitetlenkedve gyűrögettem a kezemben lévő papírdarabot, ami az első képünk volt a babánkról. Bár nem sok minden látszott rajta, de Dr. Mendez mosolyogva nyomta a kezembe, miután megvizsgált és megerősítette a hírt, miszerint Párizs örökre az emlékezetünkbe véste magát.

 - Jól vagy? - kaptam fel a fejemet Cris aggódó hangjára.

 - Persze, csak olyan nehéz elhinni - nyögtem ki. - Még hozzá kell szoknom, hogy lakik itt bent valaki - simítottam végig mosolyogva a hasamon, amin még nem látszott a terhesség.

 - Nekem is - vigyorodott el a portugál, szemét egy pillanatra levéve az útról. - Szeretlek - súgta.

 - Én is - lágyult el a tekintetem. Mióta széttépte a szerződést, mintha egy hatalmas sziklát görgettek volna le a szívemről. Hihetetlen volt, hogy az álmom ilyen könnyen valóra vált, de tudtam, hogy nincs okom kételkedni a férjem szavaiban. Felé fordultam és tekintetemet jólesően legeltettem az arcán. Szemeit az útra függesztette, szája sarkában apró mosoly ült.

 - Mi az? - nézett hirtelen felém. - Nem tudod levenni a szemeidet a szexi férjedről, ugye? - vigyorodott el.

 - Ó, te - ütöttem a vállára, amit ő nevetve fogadott. - Az a szerencse, hogy egy kicsit sem vagy beképzelt - csóváltam meg jókedvűen a fejemet.

 - Gyönyörű vagy - engedte el a kormányt a jobb kezével és végig simított az arcomon - főleg amikor nevetsz vagy mikor szeretkezünk.

 - Cris - sütöttem le a szemeimet. - Miért hozol zavarba?

 - Mert szeretem, ha zavarban vagy. Olyankor elpirulsz és a szemed másképp kezd csillogni. Kendra, én komolyan gondoltam, amit mondtam - emelte szájához a kezemet és végig csókolta az ujjaimat.

 - Mit? - pislogtam rá értetlenül.

 - Azt, hogy már a lánykérés is igazi volt. Nem a szerződés miatt csináltam. Már akkor fontos voltál nekem és ezt elmondtam Ikernek is.

 - Ikernek? - kérdeztem vissza, mint egy papagáj.

 - Igen neki. Ő végig tudta, hogy mit érzek irántad.

 - Akkor nekem miért nem mondtad el? - csóváltam meg  fejemet értetlenül.

 - Ne nevess ki, de féltem - nézett rám megszeppenve. - Féltem, mert te úgy ismersz engem, ahogy csak nagyon kevesen. Mások nem látnak bennem mást, mint a sztárfocistát, a pénzeszsákot, de te nem. Te tudod, hogy imádom a fiamat, az anyámat és hogy még én is elsírom magam egy-egy meghatóbb jeleneten. Nem akartam, hogy egy vallomással elszúrjam ezt az egészet...ami kialakult köztünk...mert...

 - Csssh - tettem az ujjamat a szája elé. - Most már értem - mosolyogtam rá.

Az autó bekanyarodott az ismerős kapu elé, majd kinyílt és mi pár pillanat múlva már a garázsban álltunk. Ahogy elhallgatott a motor, idegesítő csend szállt le közénk. Mindketten az előttünk lévő falra függesztettük a tekintetünket. Én a számat harapdáltam, mert nem tudtam, hogy most hogyan tovább. Az odáig rendben van, hogy szeretjük egymást, de egy baba nagyon nagy felelősség. Nem beszélve arról, hogy Juni és Dolores vajon mit fognak szólni az új helyzethez.

 - Mikor...

 - Hogy... - szólaltunk meg egyszerre, majd elnevettük magunkat.

 - Kezd te - mutattam a focistára.

 - Oké. Szóval mikor mondjuk el Juninak? - fordult felém az ülésben.

 - Szerintem minél hamarabb, mert akkor több ideje van hozzászokni a dologhoz.

 - Jó ötlet. És te mit szerettél volna kérdezni?

 - Csak annyit, hogy most hogyan tovább?

 - Nem értelek.

 - Cris neked már van gyereked, tapasztalatod, nekem viszont ő lesz az első. Mi lesz, ha elrontok valamit? - kérdeztem kétségbeesett hangon, de nem azt a reakciót kaptam, amit vártam. A mellettem ülő portugál egyszerűen csak felnevetett és minél értetlenebbül néztem rá, annál hangosabb lett. - Örülök, hogy ilyen jól szórakozol rajtam - morogtam.

 - Bocs Kicsim - ölelte át a vállamat -, de annyira édes vagy ahogy aggódsz - törölgette meg a szemeit, amik már nedvesek voltak a jókedvétől. - Ha nem vetted volna észre, eddig is neveltél egy gyereket vagy kettőt - mosolyodott el, majd hozzám hajolt és egy finom csókkal próbált megnyugtatni, de ettől csak fellángolt bennünk a szenvedély. Nyelvével végig simított az enyémen, amivel felébresztette a testemben lakó pillangók hadseregét. Nyöszörögve húzódtam egyre közelebb hozzá, már amennyire a váltótól tudtam, de valahogy most ez sem érdekelt. A külvilág megszűnt számomra, csak a férjem forró ajkai és bársonyos nyelve létezett, amikkel kezdett az őrületbe kergetni. Mikor levegőért kapkodva elváltunk egymástól, huncut mosolyt villantott rám.

 - Már olvastam róla, hogy a terhes nőknek van egy időszaka amikor jobban kívánják a szexet. Azt hittem ez csak kamu - kacsintott.

 - Kapd be! - csaptam a mellkasára.

 - Majd te nekem - súgta a fülembe és nevetve kiugrott, mikor megint megakartam ütni. Átsétált az én oldalamra és kinyitotta nekem az ajtót. - Hölgyem - bohóckodott, miközben óvatosan kisegített. - Vigyázz! - fogta meg a karomat mikor megbotlottam a küszöbben.

 - Cris, ezt ne csináld! - csattantam fel.

 - Mit?

 - Hát ezt - mutattam a kezére, ami még mindig erősen tartott, pedig már stabilan álltam a talpamon. - Úgy  érzem magam, mint egy porcelán baba.

 - Vigyáznod kell magadra! - pislogott rám felháborodottan.

 - Tudom, de remélem nem azt tervezted, hogy mostantól csak feküdni fogok és semmihez sem nyúlok vagy semmit sem teszek? - tettem csípőre a kezemet mérgesen.

 - Háát... - vakarta meg a tarkóját.

 - Nem - toppantottam - ezt verd ki a fejedből Cristiano Ronaldo - böktem mellkason az ujjammal. - Nem beteg vagyok, hanem terhes ahogy rajtam kívül még több ezer nő az a világon.

 - De te az mi babánkkal vagy az! - nézett rám szemrehányón.

 - Oké, oké - tettem fel a kezeimet megadón, mikor láttam, hogy ebből a vitából egyikünk sem kerülhet ki győztesen. - Mindketten higgadjunk le egy kicsit. Figyelj! Én megígérem, hogy nem csinálok semmi olyat amivel árthatnék a kicsinek, te meg cserébe lemondasz arról, hogy vattába csomagolj. Na mit gondolsz, sikerülni fog ezt betartani? - döntöttem oldalra a fejemet miközben elvesztem a csokibarna szemekben.

 - Jó - morogta néhány perc gondolkodás után.

 - Ez nem volt valami meggyőző - húztam el a számat -, de egyenlőre ez is megteszi - mosolyodtam el. - Most pedig menjünk és avassuk be a család többi tagját is - karoltam bele a férjembe, akivel így sétáltunk be a nappaliba, ahol már várt minket Junior és az anyósom.

 - Apa! Anya! - szaladt hozzánk a kicsi és átkarolta a lábunkat. - Úgy hiányoztatok!

 - Te is hiányoztál nekünk - guggoltam le hozzá és egy hatalmas puszit nyomtam az arcára.

 - Merre jártatok? - nézett ránk kedvesen Dolores.

 Fejemet a férjem felé fordítottam, akinek az arcára széles mosoly ült ki a kérdést halva.

 - Azt hiszem, jobb, ha mi is leülünk - mondta majd elhelyezkedett a kanapén és az ölébe húzott.

 - Ajaj! - pislogott ránk a nagymama. - Valami történt, mert nagyon komolyak vagytok - fürkészte az arcunkat, amitől elpirultam, majd lesütöttem a szememet.

 - Jó is, hogy így együtt vagyunk - kezdett bele a portugál - van itt valami, amit meg kell beszélnünk.

Végre felnéztem és láttam Juni édes kis arcát, ahogy várakozva nézett minket és láttam Dolorest, ahogy somolyogva figyelte Cris kezét ami lassan cirógatta a hasamat, elárulva ezzel a nagy hírt. - Szóval az van, hogy...Kendra kisbabát vár - nyögte ki nagy sokára.

 - Gratulálok! - ugrott fel az anyósom, majd szoros ölelésbe vont minket.

Amikor elváltunk, tekintetem kérdőn fordult a kisfiú felé.

 - Juni - szólítottam meg halkan. - Gyere ide! - hívtam őt is közelebb. A kisfiú lecsúszott a fotelből és odalépkedett hozzánk. - Tudod, hogy mit jelent amit apa mondott? - kérdeztem kedvesen.

 - Nem - rázta meg a fejét.

 - Az, hogy kisbabát várok, azt jelenti, hogy lesz egy kistestvéred - simogattam meg az arcát és kicsusszantam a férjem öléből, hogy kényelmesebben tudjunk beszélgetni a kicsivel.

 - Úgy, mint Enzonak vagy Lukának? - kérdezte hatalmasra nyílt szemekkel.

 - Bizony - ültette a helyemre Cris a fiát. - Ott bent - mutatott a hasamra - van egy pici baba...

 - Kisfiú vagy kislány? - vágott az apja szavába Junior.

 - Még nem tudjuk - vontam meg a vállamat. - Te mit szeretnél? - kérdeztem kíváncsian. - Húgit vagy öcsit?

 Látszott a fiúcskán, hogy elgondolkodott a kérdésen, de aztán hirtelen felvidult az arca.

 - Húgit!

Csodálkozva néztünk rá, mert olyan határozottan mondta, hogy még minket is meglepett.

 - Miért pont húgit? - tette fel neki a kérdést Cris.

 - Mert akkor én leszek a nagy és okos bátyja aki mindentől megvédi - húzta ki magát Juni.

 - De az öcsédet is megvédhetnéd - pislogtunk rá még mindig értetlenül.

 - Igen, de... - gondolkodott el egy pillanatra, hogy aztán szélesen elmosolyodjon. - A többieknek öccsük van és azok folyton bőgnek, ha nekem húgom lesz, az nem fog - osztotta meg velünk a tervét.

Ahogy kimondta, belőlünk felnőttekből kitört a nevetés. Cris magához ölelte a fiát és összevissza puszilgatta. Jóleső érzéssel figyeltem azt a három számomra kedves embert, akik egyre többet jelentettek nekem. Hátradőltem a kanapén és boldog mosollyal az arcomon simítottam végig a hasamon.

 - Isten hozott az Aveiro családban kisember - suttogtam elégedetten.