Cris
Reggel arra ébredtem, hogy Kendra felpattant mellőlem és szájára szorítva a kezét a fürdőbe sietett. Értetlenkedve néztem utána, de aztán mikor végre felfogtam, hogy rosszul van, utána siettem.
- Mi a baj kicsim? - simítottam a kezemet a hátára.
- Menj innen - nyögte fájdalmasan két öklendezés közben.
- Nem - fogtam össze a haját. - Mit ettél, amivel elronthattad a gyomrodat?
- Fogalmam sincs - húzta le a wc-t. Odalépett a mosdóhoz, megmosta az arcát és a fogát. - Csak arra keltem, hogy felfordult a gyomrom - sóhajtotta, majd visszavánszorgott az ágyhoz és lerogyott rá.
- Feküdj le és maradj egész nap ágyban - utasítottam miközben betakartam.
- Azt hiszem pihenek még egy kicsit - hunyta le a szemeit és a következő pillanatban már aludt is.
Óvatosan csuktam be magam mögött az ajtót. Elgondolkodva lépdeltem le a lépcsőn, mikor egy hurrikán neki szaladt a lábamnak.
- Ho-ho-hó, állj csak meg kisfiam - fogtam meg a karját. - Hova sietsz ennyire?
- Kendrához - válaszolta és már szaladt is volna tovább.
- Juni - guggoltam le elé. - Hagyd most őt.
- Miért? - pislogott rám
- Mert még alszik.
- Akkor felkeltem. Nem szokott érte haragudni.
- Kendra beteg - vallottam be neki, majd a vállára téve a kezemet, lesétáltam vele a konyhába.
- Jó reggelt! - mosolygott rám anyám, de a fiam elkámpicsorodott arcát látva elkomolyodott. - Valami baj van?
- Kendra beteg - lógatta az orrát Juni szomorúan.
- Beteg? - kapta a fejét rám anya. - Mi a baj?
- Nem tudom, egyszerűen csak rosszul lett és hányt. Lehet, hogy este valami olyat evett az estélyen ami megfeküdte a gyomrát - ültem le a konyhában.
- Hányt? - nézett rám hirtelen.
- Igen - arra ébredtem, hogy kirohant mellőlem és hát... - tártam szét a karjaimat. - Ja tényleg, mit csináljak neki reggelire? Gőzöm sincs, hogy betegen mit ehet és mit nem. Gondolom kímélni kell a gyomrát - emeltem a tekintetemet anyára, aki egy fura mosollyal az arcán nézett rám. - Most mi van?
- Semmi, semmi - vigyorodott el. - Majd én készítek neki egy kis pirítóst meg teát - fordult a pult felé és tüsténkedni kezdett.
Én addig leültettem Juniort és megcsináltam az ő reggelijét. Sokat nevetgéltünk közben és jó volt látni, hogy mennyire kiegyensúlyozott kisgyerek lett. Úgy látszik a házasságom Kendrával jó hatással volt rá. Ahogy ezt végig vezettem magamban, a gondolataimban felbukkanó lány megjelent a konyhában.
- Jó reggelt! - köszönt mosolyogva és nem is látszódott rajta a reggeli rosszullét. - Szia Juni - simított végig a kicsi fején kedvesen.
- Szia - vigyorodott el a fiam, aztán pedig mérgesen pislogott rám. - Azt mondtad, hogy beteg, de semmi baja sincs - durcázott be, kezeit összefonva maga előtt.
- Tényleg nem voltam jól reggel - kelt a védelmemre a lány. - De úgy látszik egy kis plusz alvással meg is gyógyultam - nyomott puszit Junior arcára.
Helyet foglalt a mellettem lévő széken és hálásan elmosolyodott, mikor anya letette elé a pirítóst.
- Köszönöm. Látom a házi riasztó működésbe lépett - vágott felém egy fintort.
- Bocs, hogy aggódok érted - csóváltam meg a fejem, de nem haragudtam, inkább örültem, hogy jobban van.
- Édes vagy - hajolt hozzám és egy aprócska puszit nyomott az arcomra. - Hmm, ez nagyon finom - harapott bele aztán a kenyerébe. - Úgy érzem, egy lovat is meg tudnék enni - mondta. Ijedten néztem ahogy felpattant mellőlem és a hűtőhöz sietett. - Úgy emlékszem, még van egy kicsi - morogta az orra alatt és tüzetesen végig pásztázta az összes polcot- - Meg is van! - kiáltotta el magát diadalittasan.
- Mi az? - néztem kíváncsian a kezében tartott üvegre.
- Narancslekvár - ejtette ki áhítattal a nevét. Vigyorogva figyeltem ahogy leszenvedi a tetejét és egy kiskanállal belenyúl. - Mennyei - hunyta le a szemeit miközben lenyalogatta a kanálról a lekvárt.
Eközben észrevettem, hogy anyám arcán egyre szélesebb mosoly terült el. Szemeimet rá meresztve próbáltam megtudni az okát, de ő csak megcsóválta a fejét és vigyorogva elfordult. Éreztem, hogy tud valamit amit én nem és ez nagyon idegesítő volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése