Cris
- Készen vagy? - kopogtam be a fürdőszobába.
- Mindjárt, már csak a sminkem van - hallottam meg a választ és néhány perc türelmetlen várakozás után tényleg kinyílt az ajtó és kilibbent rajta az én édes kis feleségem.
- Hű a mindenit - szaladt ki a számon miközben szemeimmel majd felfaltam az előttem álló lányt.
- Jó leszek így? - nézett végig magán idegesen.
- Gyönyörű vagy - bókoltam neki amitől elpirult.
- Jó, de most komolyan. Nem túl rövid vagy nem túl...
- Nyugi van - húztam magamhoz a derekánál fogva és beleszippantottam a nyakába, ahonnan a számomra oly ismerős vanília illat belekúszott az orromba, felpezsdítve a véremet - csak egy idióta buliba megyünk, nem a spanyol királyhoz.
- Cris - rebegte halkan a nevemet, amitől majdnem elveszettem a fejemet. - Indulnunk kéne, ha nem akarunk elkésni - csúsztatta tenyerét a mellkasomra és megpróbált eltolni, teszem hozzá, sikertelenül.
- Nekem jobb ötletem van - csókoltam a füle tövénél lévő érzékeny pontra - vegyük le ezt a ruhát és maradjunk itthon.
- Hogyisne! - csattant fel mérgesen. - Nem azért készülődtem fél délután, hogy most öt perc alatt tönkre tedd. Bírj magaddal és hagyd a nemesebbik részed a nadrágodban.
- Nem tehetek róla, hogy a "nemesebbik részem" - nyomtam meg a szót - teljesen megőrül érted - haraptam aprókat a nyakától a válláig, amit édes kis sóhajokkal fogadott. A nadrágom egyre szűkösebbé kezdett válni és éreztem, hogy Kendra is lassan feladja az ellenállását. Végig csókoltam az állát majd ajkaimat az övére nyomtam és birtokba vettem a mézédes száját. Kezem már a ruha elbújtatott cipzárját kereste, mikor megszólalt az az istenverte telefonom. Megpróbáltam nem tudomást venni róla, hátha elhallgat, de ez nem következett be. Idegesen szakadtam el a karomban tartott lánytól.
- Mi van? - szóltam a készülékbe nem túl kedvesen.
- Bocsi, ha megzavartam valamit - röhögött hangosan Sergio -, de az újságírók lassan szétszedik a helyet, ha nem igyekeztek. Állítólag ígértél nekik egy interjút, ha nem csesztetik Kendrát amikor Junival van.
- Erre bezzeg emlékeznek - túrtam morogva a hajamba miközben figyeltem ahogy a kedvesem megigazítja magán a ruhát és egy aprócska mosolyt villantva rám kimegy a szobából.
- Oké, mond meg nekik, hogy már úton vagyunk és megkapják a szaros válaszaikat.
- Rendben és mégegyszer bocs haver - röhögött a telefonba a védő, mint a fakutya.
- Kapd be - nevettem el én is magam és kinyomtam a készüléket.
Lesiettem az emeletről, hogy megkeressem Kendrát, de ő már kabátban állt az ajtóban.
- Indulhatunk? - kacsintott rám huncut mosollyal kívánatos ajkán.
- Mindjárt - préseltem az ajtónak hirtelen. - Ugye tudod, hogy ezt nem úsztad meg, csak későbbre halasztottuk? - haraptam a fülcimpájába picit, majd újra megcsókoltam. Egészen addig játszottam a bársonyos nyelvével, míg meg nem éreztem, hogy kezeivel a hajamba túrva húz közelebb magához és sóvárgó ölét hozzám dörgöli. Vigyorogva engedtem ki karjaim közül és nevetve figyeltem ahogy vágytól elsötétült szemeiben felvillant a harag.
- Oké - szólalt meg szexi, rekedt hangon, amitől kedvem lett volna vissza vinni a szobánkba, de nem tettem. - Te akartad - nyalt végig vörössé duzzadt ajkain. - Fogsz te még kegyelemért könyörögni Cristiano Ronaldo dos Santos Aveiro - fordított nekem hátat és sietős léptekkel a kocsihoz indult.
Tudtam, hogy nem volt szép dolog tőlem amit tettem, de csak nevettem a fenyegetését hallva. Akkor kezdtem felfogni, hogy tényleg komolyan gondolja, hogy megbüntet, mikor az autóban feljebb húzta a szoknyáját, így szinte meztelenül hagyta az egész lábát.
- Kendra - nyögtem fel a látványtól.
- Igen Cris? - pislogott rám ártatlan szemekkel.
- Ne csináld - bámultam a formás combjait.
- Mit? Ja ezt? - húzta még feljebb az anyagot, az őrület határára taszítva engem. - Neked az útra kell figyelni és nem rám - fordította el kuncogva a fejemet egyenesbe. - Amúgy is viselkedj, mert mindjárt ott vagyunk - váltott kioktatóra a hangja.
- Igazi boszorkány vagy, tudsz róla? - morogtam az orrom elé majd bekanyarodtam a klub parkolójába. Szemem sarkából láttam, hogy Kendra visszaigazítja a ruháját és egy mosolyt erőltet az arcára. Megszólalni nem volt időm, mert a vakuk irtózatos villogásba kezdtek.
- Annyira utálom ezt - hallottam meg a lány dünnyögését mellőlem.
- Sajnálom - néztem rá mire végre egy halvány, igazi mosoly csillant meg az ajkán.
- Nem te tehetsz róla - simított végig az arcomon én pedig belefeledkeztem a csodálatos, kék szempárba.
Arra eszméltem, hogy egyre jobban lökdösik az autót, így mélyet sóhajtva kiszálltam és a szokásos mosolyomat magamra erőltetve segítettem ki a feleségemet a kocsiból. Mint várható volt, a piócák azonnal megrohantak a kérdéseikkel, amikre a megegyezésünkhöz híven válaszoltam. Egy idő után már kezdett fájni az arcom a magamra erőltetett mosolytól, így elköszöntem és kézen fogva behúztam magammal Kendrát a klubba.
- Köszönöm, hogy ilyen türelmes voltál - sóhajtottam fel.
- Cris, ez a dolgom - válaszolta szomorú felhanggal, amitől a szívembe szúrt valami. - Parádézok melletted, ahogy megbeszéltük.
A nyelvemen volt, hogy bevallok neki mindent. Azt, hogy nem akarom, hogy csak a papír miatt legyen velem, hogy nem akarom, hogy amikor lejár a szerződés elhagyjon, de valamiért nem tudtam megtenni. Talán féltem az elutasítástól.
- Na végre! - perdült egyszer csak elénk Sergio. - Hagy nézzelek kislány - forgatta meg Kendrát a tengelye körül és bennem már ettől felébredt a féltékenység zöld szemű szörnye. - Gyönyörű vagy - hajolt a lány kézfejéhez, mint egy elfuserált lovag és megcsókolta.
- Jól van, elég volt az ömlengésből - szakítottam félbe a hódító akcióját idegesen.
- Csak nem féltékeny vagy? - röhögött fel Ramos, majd a szájához kapta a kezét. - Ja nem is, csak megzavartam a...
- Kuss! - dörrentem rá, de elkéstem, mert Kendra azonnal megértette, hogy miről beszél az idióta védő és pirulva szegezte a tekintetét a földre.
- Oké, bocsi - komolyodott meg végre Sergio. - Befejeztem. Gyertek, megmutatom, hol vannak a többiek - indult el előttünk.
Nagy nehezen átverekedtük magunkat a tömegen mire elértük a csapatnak fent tartott asztalt. Marcelo, Clarisse, Iker, Sara, Pepe, Ana, Fabio, Victoria, Benzema és Sergio ült velünk egy asztalnál. A többiek a mellettünk lévő asztaloknál foglaltak helyet.
- Mi van itt ma? - néztem végig a rengeteg emberen.
- Nem tudom, de láttam egy-két matracost is, sőt ha nem csalt meg a szemem még a Barcából is befigyeltek néhányan - húzta el a száját Marcelo.
- Szerintem megint egy "nincs a fiúknak semmi baja egymással" partin vagyunk - legyintett lemondóan Benzema. - Pedig ha tudnák, hogy van olyan akit egy kanál vízben megtudnék fojtani - morogta idegesen.
- Nocsak, meséld el Marci bácsinak, ki bántott? - hajolt hozzá a bongyor hajú, de röhögve vissza is húzódott, mikor Karim nyakon akarta vágni.
Az egész este hasonló jókedvű hangulatban telt el. Megvacsoráztunk, majd miután leszedték az asztalokat, megnyitották a másik termet, ahonnan hangos zene hangjai hallatszódtak át.
- Megyünk? - néztünk egymásra, majd egy egyöntetű bólintás után elindultunk. Mindenki a saját párjával táncolt, míg Sergio és Karim szabad préda után néztek.
Szorosan öleltem át a felségem derekát és élveztem, hogy a karjaim közt tarthatom. A vérem szinte forrt, de ő csak nevetve elhúzódott minden próbálkozásom elől.
- Megmondtam Cristiano Ronaldo - suttogta a fülembe -, hogy fogsz te még könyörögni nekem - tért ki újabb csókom elől.
- Kendra - mordultam rá - ne játssz a tűzzel, mert könnyen megégetheted magad!
- Akkor én most megyek és lehűtöm a tüzet, nehogy igazad legyen - lépett ki a karjaim közül és elindult a mosdók felé.
- Ne kísérjelek el? - kérdeztem nevetve.
- Nagy kislány vagyok, megoldom.
Lesétáltam a parkettről, miközben szemeimmel a feleségem alakját követtem egészen addig, míg el nem tűnt a mosdókhoz vezető folyosón.
- Csinos a kicsike - állt meg mellettem állítólagos argentin ellenségem.
- Köszönöm Lionel - fogtam kezet a Barca nagyágyújával. - Amúgy hogy vagy?
- Már jobban - sóhajtott fel. - Bár annyira sosem leszek jól, hogy élvezzem ezt az idióta felhajtást - mutatott körbe.
- Tehát neked is feltűnt, hogy ez nem csak egy sima csapat buli? - nevettem el magam.
- Viccelsz? Azok után, hogy lépten-nyomon "ellenségekbe" botlok - karmolt a levegőbe - furcsa lenne, ha nem jönnék rá, mire megy ki a játék.
- Még jó, hogy a piócákat nem engedték be, mert holnap már arról menne a suskus, hogy valamelyikünk klubbot vált.
- Sajnos annak, hogy a hobbinknak élünk, vannak árnyoldalai is, mint például a média - húzta el a száját Messi.
- Ne is mond - ráztam meg a fejemet. - Meg kellett ígérnem egy interjút, cserébe, hogy békén hagyják Kendrát és Juniort.
- Szánalmasak.
- Azok - értettem vele egyet. Hirtelen a mosdók felé kaptam a fejemet, ahonnan még a zenén is átszűrődő kiabálást hallottunk meg. Sietve törtem utat a táncoló tömegen.
- Ha mégegyszer hozzám érsz, eltöröm a kezed! - hallottam meg a feleségem dühös hangját.
- Mi történt kicsim? - álltam meg mellette, amit jól látható megkönnyebbüléssel fogadott.
- Semmi, csak ez a... ez - mutatott az előtte állóra - azt hitte, hogy jó poén a fenekemet fogdosni, de remélem most megtanulta, hogy nem minden nő teszi szét a lábait neki.
Dühösen néztem az ismerős focistára, akinek az arcán ott égett a feleségem tenyér lenyomata.
- Hülye picsa - köpte a szavakat Kendrának és egy lépést tett felé, de elé léptem.
- Kotródj innen Turan - sziszegtem dühösen az ittas Atleticosnak.
- Jól van, nem kell a balhé - tette fel a kezeit, de a szemei sunyin villogtak. - Amúgy sem kéne amihez a mocskos kezed hozzáért, hát még másod - vigyorodott el, de az öklöm azonnal letörölte onnan az utolsó morzsáját is a jókedvének.
- Takarodj! - üvöltöttem rá, de mielőtt jobban neki ugorhattam volna, Iker és Sergio lefogtak és arrébb taszigáltak.
- Nyugi Cris - nézett rám szigorúan a Kapitány. - Nem éri meg, hogy holnap a címlapon viríts egy részeg fasz miatt.
- Igazad van - bólintottam, majd Kendrához léptem. - Minden rendben?
- Igen - eresztett meg egy halvány mosolyt -, de ha nem gond, akkor haza szeretnék menni.
- Persze - simítottam végig az arcán. - Fiúk, azt hiszem mi lelépünk - fordultam a csapattársaim felé, és kezemet a lány derekára csúsztattam.
- Oké - vigyorodott el Sergio - Húzódjatok csak félre, ha már nem bírtok magatokkal.
- Sese - forgatta meg a szemeit Kendra. - Annyira idióta vagy.
- Nem is, csak előrelátó - emelgette meg perverzen a szemöldökét felénk.
- Ne is törődjetek vele - legyintett Iker. - Menjetek a másik ajtón, mert Gabi és Garcia ezen húzták ki azt az idiótát - mutatott a hátunk mögé.
- Köszi Kapitány - kezeltem le vele. - Légyszi mond meg a többieknek, hogy...
- Cris, induljatok már - nevetett fel Iker. - Majd én elmondom a többieknek, hogy mi történt, mert ha Sergiora bízom, akkor holnapra már te leszel a hős lovag, aki levágta a sárkány mind a hét fejét és kiszabadította a királylányt.
- Nem is szoktam ilyeneket kitalálni - húzta el duzzogva a száját a védő.
- Nem, ennél durvábbakat szoktál - nevettünk fel, majd Kendra nyomott egy puszit mind két férfi arcára és végre elindultunk haza.
Beültünk a kocsiba és csikorgó kerekekkel kilőttem a parkolóból. Miután meggyőződtem róla hogy egy firkász sem követ, levettem a lábam a gázpedálról.
- Jól vagy? - fordultam Kendra felé.
- Igen, csak egy percre megijedtem - vallotta be zavartan miközben a szoknyája szélét gyűrögette.
- Sajnálom - simítottam kezemet az övére. - Sajnálom, hogy nem tudok minden pillanatban veled lenni és megóvni ettől a sok szarságtól - mondtam keserűen.
- Cris, ez nem rajtad múlt - nézett rám édesen és nekem ettől a nézéstől felbolydult a hormon háztartásom. A vérem dübörögve száguldott végig a testemen. A lábam visszanyomtam a gázra és rövid időn belül már otthon is voltunk. A ház sötét volt, jelezve, hogy anya és a fiam már rég az igazak álmát alusszák. Beálltam a garázsba és mikor Kendra ki akart szállni, visszahúztam magamhoz.
- Mit csinálsz? - kérdezte meglepődve.
- Könyörögni fogok neked, hogy ne hagyj itt - suttogtam a szájába, majd hevesen megcsókoltam. - Kérlek - ziháltam mikor elváltak ajkaink - könyörgöm, hogy itt és most...
- Mi? - kérdezte elvékonyodott hangon.
- Nem akarok addig várni, míg beérünk - húztam át az ölembe és hátrébb toltam az ülést, hogy kényelmesebben elférjen. - Kocsiba még úgysem csináltuk? - néztem rá huncut tekintettel.
- Olyan bolond vagy - dobta hátra a fejét, majd kéjesen felnyögött, mikor megérezte cirógató ujjaimat a fehérneműjén. Áldassék a neve aki kitalálta a szoknyát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése