41.rész

Kendra

   - Ideges vagy? - fogta meg a kezemet a portugál, amiért egy hálás pillantást kapott tőlem.

 - Enyhén szólva - húztam el a számat.

 - Még meggondolhatod magad - morogta az orra alá.

 - Cris - sóhajtottam fel - ezt már megbeszéltük. Nem szeretnélek magamhoz láncolni egy gyerekkel.

 - De én...

 - Seňora Aveiro - vágott a focista szavába az asszisztens - maga jön - nézett rám nem túl lelkesen, de ahogy meglátta mellettem a férjemet, egyből hangnemet váltott. - A doktorúr már várja. Amíg várakozik, hozhatok egy kávét? - pislogott csábosan Crisre, aki csak megrázta a fejét és mellém lépett.

 - Köszönöm nem kérek. Bemegyek a feleségemmel - jelentette ki, amit csodálkozva vettem tudomásul, de nem ellenkeztem vele.

 - Seňora  - nyújtotta a kezét az orvos mikor beléptünk az ajtón. - Dr. Mendez vagyok. Á és Seňor Ronaldo is csatlakozik hozzánk - nézett furcsán a mellettem állóra, aki csak bólintott egyet. - Miben segíthetek önöknek?

 - Sara Carbonero ajánlotta önt - szólaltam meg remegő gyomorral, mert tudtam, hogy most már nem léphetek vissza. Nagy levegőt vettem és belevágtam.- A fogamzásgátló injekció érdekelne engem, illetve minket - néztem bátortalanul a portugálra, akinek az arcáról semmit nem tudtam leolvasni.

 - Értem, akkor foglaljanak helyet, mert egy kicsit hosszadalmas lesz, mire minden fontosat elmondok róla - mutatott a székekre. Szó nélkül ültünk le majd a doki tényleg elég hosszú mesélésbe kezdett. Nagyon oda kellett figyelnem, hogy mindent megértsek. - Remélem segítettem dönteni - dőlt hátra a foteljában mikor befejezte a beszélést.

 - Igen - bólintottam.

 - És mire jutott?

 - Szeretném, ha beadná nekem.

 - Biztos vagy benne? - nézett rám Cris elkomolyodva.

 - Igen - bólintottam, de a hangom megbicsaklott.

 - Rendben, akkor jöjjön velem - állt fel és átvezetett egy másik szobába. Fél szemmel láttam, hogy Cris és az orvos összenéztek, de olyan rövid ideig tartott, hogy nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Remegő lábakkal követtem a férfit, aki előkészítette a fecskendőt és a tűt. - Tolja le egy kicsit a nadrágját - mondta, majd lefertőtlenítette a szuri helyét és már be is adta. Kicsit csípett, de nem ettől lett könnyes a szemem. - Kész is vagyunk - mosolygott rám kedvesen. - Legközelebb három hónap múlva találkozunk.

 - Köszönöm - suttogtam halkan, majd kisétáltam a portugálhoz, aki érdeklődve nézegetett egy terhességről szóló plakátot.

 - Kész is vagy? - sietett elém és óvón átölelt. Hozzá bújtam és nagyot szippantottam az illatából, hogy lenyugodjak. - Mehetünk haza? - kérdezte miközben belecsókolt a hajamba.

Nem volt erőm megszólalni így csak bólintottam. Cris helyettem is elköszönt majd kezét a derekamra csúsztatva kitámogatott az autóhoz. Szótlanul ültem be mellé és hazáig csak bámultam ki az ablakon. A szemem sarkából láttam, hogy a focista sűrűn felém pillangat. Mikor leparkolt, kiszállt és engem is kisegített. Arcomat a kezei közé fogta és mélyen a szemembe nézett.

 - Most menj és feküdj le pihenni - adott apró csókot az ajkaimra.

 - Nem vagyok fáradt - ellenkeztem, de nem hagyta.

 - Nem érdekel. Most felmész és mire utánad megyek, már az ágyban akarlak látni - fordított a lépcső felé. Sóhajtva engedelmeskedtem neki. A szobánkba belépve végig dőltem az ágyon és utat engedtem az eddig visszatartott könnyeimnek. Az eszemmel tudtam, hogy jobb lesz ez így nekünk, de a szívem hevesen ellenkezett ellene. Észre sem vettem és álomba sírtam magam.

Óvatos simogatásokra, apró, lepke könnyedségű csókokra ébredtem. Ahogy felnyitottam a szemeimet, a portugál aggódó arcával találtam szemben magam.

 - Jól vagy? - kérdezte halkan.

 - Igen. Miért?

 - Mert tegnap délután óta alszol - simított végig az arcomon.

 - Mennyi az idő? - ültem fel hirtelen.

 - Reggel hét óra van - vigyorodott el.

 - Miért nem keltettél fel? - néztem rá ijedten.

 - Kicsim, fáradt voltál. Nem volt szívem hozzá - vonta meg a vállát.

 - Ne haragudj - sütöttem le a szemeimet.

 - Miért tenném?

 - Mert...nem tudom - ráztam meg a fejemet.

A portugál az állam alá nyúlt és maga felé fordított. Szemei csintalanul villantak rám a reggeli fényben.

 - Nem gondolod, hogy tesztelnünk kéne? - hajolt egyre közelebb hozzám.

 - Mit?- kérdeztem elveszve a barna íriszek örvényében.

 - Hogy hat-e a szuri - nyomta az ajkát az enyém ellen és végig döntött az ágyon. Nem tudom, hogy csinálta, de a testem azonnal válaszolt az érintéseire. Halk sóhajokkal fogadtam kutakodó kezeit, amik végig simítottak a testem minden táján. Ajka elszakadt az enyémtől, hogy bejárja a keze útvonalát. Annyira gyöngéd volt velem, hogy teljesen elvarázsolt.

 - Cris - nyögtem fel mikor már úgy éreztem, hogy nem bírom tovább a lassú kínzást. - Kérlek...

 - Mit szeretnél Baba? - hajolt fölém vágytól sötétlő szemekkel. - Csak mond ki és minden kívánságodat teljesítem - suttogta a számba.

 - Érezni akarlak - türelmetlenkedtem - magamban...most.

Alig mondtam ki az utolsó szót, a portugál lassú mozdulattal belém csúszott. Egyszerre nyögtünk fel az érzéstől, majd Cris mozogni kezdett bennem. Vele teljesnek éreztem magam. Alkarjával a fejem mellett támaszkodott és ujjai a hajamba túrtak.

 - Olyan gyönyörű vagy - súgta miközben a nyakamat csókolta. Hátra vetett fejjel élveztem a mozdulatait. Lábaimat felhúztam az oldala mellé, hogy még mélyebben érezhessem magamban. Az orgazmus fokról fokra épült bennem és mikor már azt hittem, hogy ennél jobb nem lehet, elöntött egy mindent felülíró, hihetetlen érzés. Testem megfeszült és remegve adta meg magát a gyönyörnek, ami teljesen magával ragadott. Cris nevét kántálva jutottam el a végső állomásra, ahová magammal repítettem a focistát is. Percekig tartott míg újra normálisan tudtam gondolkodni.

 - Ez... - próbáltam szavakba önteni az érzéseimet, de nem nagyon sikerült.

 - Tudom - mosolyodott el lágyan. - Én is ugyanazt érzem - húzott magára és ajkaival végig cirógatta az enyémeket. - Csodálatos volt.

 - Igen - pislogtam rá szerelmesen. Igen szerelmesen, mert rájöttem, hogy teljesen mindegy, hogy mi történik köztünk, velünk, mélyen és visszavonhatatlanul beleszerettem a férjembe.