55.rész

Cris

   Az elmúlt napokban madarat lehetett volna velem fogatni a boldogságtól. Kendra végre bevallotta, hogy ugyanúgy érez, mint én. Az az este életem egyik legszebb estéje volt. Először megijedtem, mikor közölte, hogy beszélnünk kell, de aztán egyre nyugodtabban hallgattam végig a nehezen megfogalmazott vallomását. Annyira édes volt ahogy zavarba jött, és aztán az a csók... Abban minden benne volt és az utána következő éjszaka is arról a szerelemről szólt, amit egymás iránt éreztünk. Soha nem szeretkeztem még úgy nővel, hogy ennyire biztos legyek benne, az érzéseim viszonzásra találtak. Felemelő és varázslatos volt egyszerre. Nem hittem volna, hogy ez az érzés ilyen felszabadító. Már másnap reggel úgy éreztem magam, mint akinek mázsás súlyokat vettek volna le a vállairól, arról nem beszélve, hogy még anyának is feltűnt a köztünk lévő varázslat, de nem szólt semmit csak mindentudón mosolygott maga elé.

 - Mi a pálya Gép? - vigyorgott rám edzés után Iker. - Ki vagy virulva.

 - Semmi különös El Capi, semmi különös - húztam széles mosolyra a számat, ami mostanában egyre többször előfordult. - Az ég kék, a fű zöld és minden csodálatos.

 - Hűha - nevette el magát. - Még sose láttalak ennyire...

 - Ennyire minek? - fordultam felé kíváncsian, mert szerettem volna tudni, hogy más is észre vette-e rajtam a változást.

 - Boldognak? Felszabadultnak? Szerelmesnek? - sorolta a barátom.

 - Igen, az vagyok - bólintottam - és ezt neked és Sarának köszönhetem - tettem Iker vállára a kezem. - Soha nem fogom tudni meghálálni nektek, hogy ennyit segítettetek.

 - Ugyan már - csóválta meg somolyogva a fejét. - Mi csak megadtuk a kezdő lökést, a többi a ti dolgotok volt. Nem tehetettek róla, hogy elvesztetek a saját magatok által kreált lelki útvesztőben.

 - Húh, ezt de szépen mondtad - vigyorogtam rá. - Te találtad ki, vagy olvastad valahol?

 - Kapd be! - röhögött fel ő is majd játékosan a hátamra akart csapni, de gyorsabb voltam és elfutottam előle. Nevetve nézett utánam. - Örülök, hogy minden rendbe jött.

 - Hát még én - sétáltam vissza mellé. - Sose hittem volna, hogy ennyire jó dolog a boldogság. Néha megcsípem magam, hogy nem álmodom-e, mert azért még félek, hogy egyszer csak felébredek - sóhajtottam egy nagyot. - Aú! - ordítottam el magam, mikor fájdalom mart az oldalamba. Mérgesen fordultam a barátom felé, aki gonosz mosollyal az arcán pislogott rám ártatlan szemeket meresztve. - Ez most mire volt jó? - háborogtam.

 - Csak tudatosítottam benned, hogy nem álmodsz - vonta meg a vállait jókedvűen.

 - Kösz! - húztam el a számat.

 - Bármikor szívesen - mondta miközben a tenyerével nyakon vágott.

 - És ezt most miért kaptam?

 - Mert az előbb elszaladtál. A fene sem fog utánad rohangálni - röhögött fel, amitől belőlem is kirobbant a jókedv.

Így sétáltunk be az öltözőbe, de mielőtt kinyithattam volna az ajtót a kapus a karomra tette a kezét.

 - Ugye tudod, hogy ezt most már nem puskázhatod el? Kendra nem érdemli meg, hogy átvágd, neki csakis a legjobb jár.

 - Tudom - bólintottam komolyan. - És mindent meg is fogok tenni, hogy megkapja. Megmondtam neked Iker - néztem a barátom szemébe, hogy lássa, igazat mondok - szeretem őt és azt akarom, hogy ő legyen a legboldogabb nő a földön. Ha kell, lehozom neki a csillagokat is.

 - Rendben - mosolyodott el a spanyol és láttam rajta, hogy felfogta és ezzel lezártnak tekintette a beszélgetésünket.

Ahogy Ikernek ígértem, mindent elkövettem annak érdekében, hogy Kendrát boldoggá tegyem, így minden napra kitaláltam valami kis apróságot, amivel bizonyíthattam neki, hogy mennyit jelent a vallomása nekem. Hol moziba vittem, vagy vacsorázni, hol csak együtt töltöttünk egy kellemes estét Juniorral és a társasjátékaival. Mindegy volt, csak együtt legyünk.

Egyik szabad hétvégémen a tévé előtt ültünk és összebújva néztük a reggeli híreket, mikor Kendra felszusszant.

 - Mi az? - pislogtam rá kérdőn.

 - Csak azon gondolkodtam, hogy ha Goofy és Plutó mindketten kutyák, akkor Plútó miért nem tud beszélni, míg Goofy igen? Egy kutya miért gazdája egy másiknak?

Hitetlenkedve néztem rá, de mikor láttam, hogy ő ezt a kérdést komolyan gondolja, elnevettem magam.

 - Nem tudom, de például azt sem tudtam rólad, hogy szereted a meséket.

 - Viccelsz? - ült fel az ölemből és nekem azonnal hiányozni kezdett a teste melege. - A Szépség és Szörnyeteg az egyik kedvencem, de imádom a Macskarisztokratákat is és a Micimackót, az újak közül pedig a Hős6ost - sorolta lelkesen, akár egy gyerek.

Ahogy ragyogó szemeibe és kipirult arcára néztem, egy ötlet körvonalazódott meg bennem.

 - Várj meg itt - ültem fel hirtelen. - Mindjárt jövök - szaladtam az emelet felé.

 - Most hova mész? Cris? - ért utol a hangja, de nem válaszoltam. Besiettem a szobánkba és felhívtam az ügynökömet, akinek előadtam mit szeretnék. Azt ígérte mindent elintéz, csak legyek egy kis türelemmel. Hatalmas vigyorral a képemen mentem vissza a kanapén üldögélő lányhoz.

 - Ez mi a csuda volt? - kérdezte kissé sértődötten.

 - Nyugi, nemsoká megtudod - huppantam le mellé és átöleltem a vállát, hogy magamhoz tudjam húzni. Imádtam az illatát, így mélyet szippantottam belőle. Mintha engem igazolna, a telefonom csengeni kezdett és a kijelzőre nézve elvigyorodtam.

 - Sikerült Jorge? - vettem fel köszönés nélkül. Örömömben a levegőbe bokszoltam mikor a válasz pozitív lett. Mikor bontottam a vonalat, tekintetem az engem fürkésző lányra emeltem.

 - Most mi van? - kíváncsiskodott.

 - Most? - húztam az agyát és hangosan felröhögtem, mikor megláttam, hogy a szemét forgatja - most az van, hogy szépen felmegyünk a szobába - fogtam meg a kezét és elkezdtem az emelet felé terelni - és összecsomagolunk pár ruhát...

 - Hová megyünk? - vágott közbe türelmetlenül.

 - Cssh - tettem az ujjamat a szája elé, hogy elhallgattassam - majd megtudod, ha odaértünk. Neked csak annyi a feladatod, hogy összepakolj két napra való ruhát nekünk és Juninak.

 - Ő is jön? - csillantak meg a szemei boldogan, amitől még jobban beleszerettem.

 - Együtt megyünk - bólintottam majd a kezeim közé vettem az arcát és fölé hajoltam. - Mint egy rendes család - tüntettem el végre a távolságot az ajkaink közül és egy forró, szerelmes csókban részesítettem.

Miután sikerült féken tartani magamat és az érzéseimet, sikerült bepakolnunk és egy izgatott Juniorral együtt beültünk az autómba.

 - Még mindig nem mondod meg, hogy hová megyünk? - fordult felém Kendra.

 - Nem, nem - csóváltam meg nevetve a fejemet, mert a lány bevetett mindent, hogy kicsikarja belőlem az úti célunkat. Jókedvűen figyeltem ahogy karjait a melle előtt összefonva, durcásan visszadől az ülésébe.

 - Gonosz vagy - csücsörítette össze bosszúsan az ajkait.

 - Te pedig gyönyörű - mosolyogtam rá. Élvezettel figyeltem ahogy elpirult. Imádtam, hogy még mindig zavarba tudtam hozni.

 - Apa - hajolt be a két ülés közé a fiam - nekem sem mondod meg, hová megyünk?

 - De nem ám - kócoltam össze a haját, amit annyira utált. Most is morogva dőlt hátra és a kezeivel megpróbálta rendbe hozni a frizuráját. - Várnotok kell egy kicsit, de aztán megtudjátok - kacsintottam a mellettem ülő lányra.

Elkerekedett szemekkel pislogott körbe, mikor meglátta a repülőteret, ahol a magángépem már repülésre készen állt.

 - Mégis...

 - Cssh - néztem rá. - Bízol bennem?

 - Persze, de...

 - Nincs de - nyitottam ki az ajtót és kisegítettem őket is.

Néhány pillanat múlva már a kényelmes székeinkben ültünk a fedélzeten. Kendra úgy döntött, hogy nem kérdez többet, így Juninak bekapcsoltam egy mesét, míg én a feleségemhez bújva vártam, hogy felszálljunk.

 - Istenem! - kapta a szája elé a kezét a lány mikor úgy két óra múlva kinézett az ablakon és meglátta az alattunk elterülő várost. - Te elhoztál Párizsba? - ugrott a nyakamba,  majd egy olyan forró csókban részesített, amitől  feljegyeztem magamban, hogy sűrűbben szervezzek neki ilyen meglepetéseket.

Az izgatottság ami eluralkodott rajta, Junit és engem is magával ragadott. Ahogy leszálltunk, már várt ránk egy autó, ami elvitt minket a szállodánkhoz, hogy  felfrissítsük magunkat. Fél óra múlva már Kendra és a fiam is tűkön ülve várta a következő meglepetésemet, amitől a szájuk is tátva maradt mikor az autóval leparkoltunk előtte. A sofőrnek szóltam, hogy majd hívom ha szükségünk lesz rá, aztán útjára engedtem.

 - Na hogy tetszik? - öleltem át a még mindig csak hatalmasakat pislogó családomat.

 Kendra volt az aki hamarabb tért magához, és felém fordulva észre vettem a szemeiben gyűlő könnycseppeket.

 - Köszönöm - suttogta rekedten. - Ez volt az egyik legnagyobb álmom - csóválta még mindig hitetlenkedve a fejét.

 - Örülök, hogy én lehettem az aki ezt teljesítette - húztam szorosan magamhoz. - És én akarok az lenni, aki a többit is teljesíti - csókoltam meg, de sajnos nem tartott sokáig, mert a fiam is magához tért az ámulatból és a boldogságtól megtáltosodva a kezünket rángatva húzott minket a kapu felé.

 - Apa, ez király! Elhoztál minket Disneylandbe!